Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 9. kötet, 1-25. sz. (1846)

23. szám

— 355 — Iáin által visel, s mellyet a betegségnek gondosabb vizsgála­ta és korább gyógyítása által el lehetett volna hárítani. Gyá­szolják a szelid jólelkű férfiút számos tisztelőji és baráti, si­ratja korán elmaradott családja. Jeles beavató értekezésén kivűl, mellyet a rothasztó nádralobról tartott, következő mun­kákkal járulta tudományhoz: Laibach helyiratával, az austriai ét Schmidt évkönyveiben megjelent több beetet értekezésekkel, a lélekbetegségekről szóld munkájával, észrevételekkel a szerek ha­tányossága és alaka iránt; ezen két utóbbit tanítványi jutta­tók a tudós világ elibe. í)r. Wagner János. Méltó, hogy a derék tudós emléke't annál is inkább társas körünkben megüljük , mivel hazánkfia s egyletünk levelező tagja volt, érdekes kórtörténete is. Ki­adott munkáihoz ínég a pálinkakórróli sorozandó. Dr. Arányi. Utolsó betegsége ugy látszik , nem tulaj­donképeni hagymázzal végződött, hanem inkább visszérloL­bal , a fülhabarcz eltávoztatása által alig tartatott volna meg az élet, mert a romlott genynek fölszivása meg nem lett vol­na ez által gátolva. 23. Dr. Eckstein. Mult év ntónegyedének idő- é3 kórjá­ratát közié, October eleje derült és enyhe, utója lideg, hi­deg, ködös volt, annál enyhébbnek, borútlanabbnak mutat­kozott november és december, a mennyiben előbbinek dere­kán, utóbbinak végén néhány esős, havas napokat kivévén, az időjárat igen kedvező volt. December 13-kaig, midőn a hév­mérő — 4-en állott csak három ízbe állt be fagy s már a követ­kező napokban engedett. A súlymérő legmagaabban állott no­vember 5-ke'n , legmélyebben dec. 23-kán. — 26 évek óta általa tapasztalt csorvás álló kórnemtő ezen évnegyedben is uralgó volt; october rideg utónapjaiban hurutok és hurutos lá­zak leggyakrabban kerültek orvoslás alá, csúzos bántalmak kivált az izmok hüvelyeiben fölötte gyakran fordultak elő; szá­mosak voltak a csorvás lázak kivált a városi kórházban; né­mellyek itt hagymázbn mentek által, néha még a lábbadozás szaka alatt is. Általa tapasztalt esetek többnyire enyhe has­hajtókra javultak, némellyeknél epés szövemény miatt hány­tatót kellett adnia. Köteges hagymáz a városi kórházban ezek után leggyakoribb volt, a vaspálya napszámosait főleg gyötröt­te, kik habár szabadban mérséklett munka mellett töltik a na­23 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom