Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 8. kötet, 1-25. sz. (1845)
7. szám
— 98 — ~ s annak hulláján mutatkoztak ; figyelmeztető egyszersmind azon befolyásra, mellyet az agy az állati meleg keletkezésére eszközöl , s kiemelé a tengéletnek nemű függetlenségét ezen befolyástól. Dr. Wagner János. Hasonlatosságot talál a bénuitatott szörnyeteg es a hüllők (reptilia) feje között, az arcz ezeknél a koponyahoz képest szinte sokkal nagyobb, mi az agynak elmaradó fejlődéséből következik, mi szinte a hüllők, felső agyának aránylagos kicsiségíhez néniükép hasonlít. 50. Dr. Flór. Szóba hozá a ruggyantát, mint legújabban ajánlott gyógyszert az aszkór ellen , kérvén a jelenlévő tagokat, hogy gyógyszeres alaka iránt nyilatkoznának , mint hogy eddig nem sikerült vegyallománya elváltozása nélkül azt létesíteni;—niutata ugyan többféle labdacsokat, mellyek részint terpetinolajban , részint kénégényben olvasztott, és elpárolás által, s tejmézporral sűrített gyantagyurmábói készültek, de már szagok és izök által eléggé elárulták, hogy az olvasztó anyagok néniü része el nem távozott, hiteles kísérleteknél pedig szükséges, hogy a szer más hatányos anyagoktól tiszta légyen. l)r. Hava». Legalkalmasbnak véli az illően megtisztogatott szerből labdacsokat faragni, s azokat higviriezvonattal és porral beborítani. I)r. Halasz. Kívánatos legelőbb is gyógykisérletek nyomán kipuhatolni, váljon általában minden aszkór, vagy csupán a giimök okozta ellen, hatányos-e a fölhozott szer? J)r. Wagner János. Két részre oszlik tehát a kérdés annak hálását és alakát érintvén. Hogy elhíresztelt ereje az aszkór, nevezetesen a gümös ellen bébizonyuljon, szükség azt tiszta változatlan állapotban megkísérteni; tűz által ugyan elolvad, de vegyállománya változik valamint .előbb emiitett olvasztók keveréke által módosul, de kérdés váljon, a gyomorban é» belekban megemésztetik és felszivatik-e a vérfolyamba ? Dr. Sauer. A pesti barinászintézetben egy 4 holnapos eb egész holnapig csupán ruggyantával, és vízzel tápláltatván életbe maradt. — Hatását illetőleg megjegyzé , hogy a szer Liebig szerint élenyt nem foglal magában, s egyedül szén kóneny és légenyből áll, mi némiképen a gümös vérvegyü-