Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 8. kötet, 1-25. sz. (1845)

6. szám

- 94 ­más már elébb létezett bántalmaknak a húdhólyagban vagy függelékeiben, mellyek a szálacsok bevezetése által csak sulyosbultak. Ha illy kellemetlen jelenetek köszöntenek be , azoknak lobellenes szerek stb. általi eltávolitásaig föl keli hagyni a szálacsok bevezetésével. Még egy fontos pontot érint meg szerző a lágy és kemény, az ideiglenes és állan­dó kitágításra. Azt mondja t. i. számos tapasztalatok által meggyőzetve, hogy ha az ember a hiidcsősziikülést lágy szá­lacsok segélyével ideiglenesen kitágítja, azon óvatossággal, hogy a megszűkült helyet élénk ellenhatásra nem izgatja , tehát szeliden bánva, a kitágulás fentartja magát, ha pilla­natra visszahúzza is az ember a szálacsot; ellenben az olly kitágulás, mellyet kemény, erőszakkal bevezetett s állandó­an benhagyott kutaszok által eszközöl az ember, nem sokáig marad meg s néhány hét múlva ismét elenyészik, sőt az is­mét megszükült helyen még élénkebb fájdalmak köszöntenek be, mint a millyenek az előtt voltak. Itt azonban nincs szó, kemény, megrögzött szűkülésekről, mellyek a húdcső gör­bületében léteznek , miként bizonyos vonal alakú vagy igen terjedelmes szűkülésekről, mellyek a húdcső mozgékony ré­széhen léteznek ; ezek az emiitett szabály alól kivételt szen­vednek. Az elsők akármelly gyógymodor által kevés pillanat alalt megsemmisitetnek, az utolsók makacs bántalmak, mel­lyek minden modor után könnyen visszatérnek. A második értekezésben int szerző az égetések ellen húdcsőszükülések­nél, húdcsőheli kifolyásoknál, vagy bizonyos makacs ide­ges bántalmaknál is a húdcsőben , legalább soha sem al­kalmazandó az átaIáno8 gyógymód gyanánt, minthogy a mindennapi tapasztalat azt tanítja , hogy az illyetén bántalmak az égetés által gyakran sulyosbulnak vagy épen gyógyithat­lanokká tétetnek. Krre nézve számos példákat idéz föl szerző. Szinte olly kévéssé tartja szerző hasznosoknak a bemetszé­seket is , mellyekről csak futólag emlékezik , jólehet kezdet­ben , úgy látszik némelly esetekben, hogy kedvező az ered­ményök. De legtöbbnyire az világlott ki, hogy a szűkülések ismét visszatértek, nemcsak, hanem még csökönösebbekké is lettek, mint azelőtt voltak. Ott, hol alkalmazhatók azok, a többi gyógymódok is , ugyanazt képesek eszközölni, sőt még sokkal többer, s nem tekintve azt, hogy a bemetszések vég-

Next

/
Oldalképek
Tartalom