Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)

24. szám

— 378 — i vallatokat sem képes még ezen szer használatára nézve tudo­mányos szigorúsággal megállapítani : mind a melleit köteles­ségének tartja ügyfeleit egy olly szene figyelmeztetni, melly neki a legnagyobb szolgálatokat tette ezen talányos s átalában bizonytalan eredménnyel orvosoltatni szokott bajban, Nein ke­vés esetben siket ült szerzőnek ezen szer által a betegséget fo­lyamatában nyilván ketté vágni s terjedésének gátat és ha­tárt vetni ; sok esetben sikerült a kór jellemét szelídebbé s jobb indulatává tenni s ekként könnyebben és veszély nélkül keresztül vezetni. Az éjszakai lázongások, félrebeszélések, egy szóval a másodrendű agyizgatottság s következményeinek pillanat alatti lecsilapitását, szende álmot, a hasfolyás és dob­kór (meteorismus) mérséklését többé vagy kevesbé állandóan előidézte ezen ezer a Schlesier gyógygyakorlatában; és az ál­tal igen nagy becsúvé lett szemei előtt. Hogy az ebvészmag, melly különben is a leghatályosabb szer a hasüregi dúczok s kivált a nspfonat áthangolására , miként hat itten a hélhagy­mázban , s a másodrendű, visszasugárzás által föltétezett agy­bántalmat , miként képes meggyógyítani , azt könnyű által látni. Egyébiránt ezen tisztán gyakorlati értekezésben , elég legyen ezen gyógyhatást megemlíteni , melly minden eszképi okoskodás nélkül egyedül az észrevétel s tapasztalatból vet­te eredetét, minthogy ezen szer kezdetben csak a hasfolyás­ra való tekintetből alkalmaztatott kórjeltanilag. Szerző az eb­vészmagot czukorral jól szétdörgölve poralakban adta, 3 — 4 óránként '/ 1 6—'/ I 2 szemert egyszeri adagra számítva. A leg­szellemdúsabb észképek , mellyeket az újabb idő a bélhagy­máz lényegéről szőnyegre hozott, a betegség gyógymódját tevőlegesen épen nem vitték előre; hanem nagyobb a tagadólago8 haszon, melly azokból keletkezett, az az annak tudása, hogy mit nem kell tenni. A gyakorló orvos, ha illy észképeket hall, egyszerűen azt kérdezi, hogy mellyek azon szerek , mellyek által a hagymázmérget a vérben szétdűlni, s ártalmatlanná tenni, az elbódított idegrendszert a méregtől megmenteni , a kórosan fölmagasztalt visszerességet eltávolí­tani s nyomasztó befolyását az agy- és idegrendszerre elszé­leszteni lehetséges. Fájdalom hogy ezen szereket meg bizto san senki sem határozta meg. — (Er. Ver. Zeit. 1844.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom