Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)
15. szám
— 236 — tételtől, az átalánosabban elterjedt szélhüdésnél s egykorú zsugorodásnál, például ha a karok és kezek is szélhiidésesek, hogy a beteget sokkal szomorúbb helyzetbe ne juttassuk. — Ezeket szerző három eset előadásában még kivittebben fejtegeti, mellyekben szélhűdés és zsugorodás lévén szinte minden tagokban jelen , az elsőben 19 , a másodikban 42 , az utósóbau pedig 28 in á'metszése, a betegnek különben is szerencsétlen állapotát, még az egész test szenvedhetlen esékenységével (Hinfälligkeit) neielte. — (Mulgaigne Journ.de Chir. J844.J Az ajkrák nevezete alult összefoglalt dugok szerkezetéről. Dr. Ecker szerint ezen dagoknak csak egy részében vannak meg azon szöveti elemek, mellyeket a rákos dagokban szoktunk találni; a többi dagok csak az ajak szabályszerű szövetrészeinek túltengésében állónak. 1. A valóságos ajkrák , jobbadán azon alakban jelenik meg, melly az úgynevezett rostos rák jellemeit mutatja. Ezen dag alaptömegét rostos Stroma képezi, mellynek rostjai minden irányban futnak s számos hézagok e's hurkokban majd kerekded , majd peteképü szemcsealaku testecskéket , néha valóságos sejteket zárnak magokba. Ezen rostos tömeget nem lehet egyes rostokra elválasztani , vagy legalább igen tökéletlenül. A rostok halványak s laposoknak látszanak. Ezen rostos tömegen és tömegben már eczetsav használata nélkül apró , szemcsékhez hasonló, élénkeu jellemzett testecskék mutatkoznak , mellyek egyes helyeken, hosszabb, kigyódzó testecskékbe s néhol tökélyes szemcserostba (Kernfaser) mentek át. Eczetsav által a rostos Stroma szembetűnőbb lesz, s ez által a szemcsék és szemcserostok , olly helyeken is láthatókká lesznek , hol elébb épen nem voltak szembetűnők. 2. Szabályszerű ajkszövet túltengése által képződött ajkdagok. Ezen daganatok külsőleg épen olly jelleinúeknek mutatkoznak, mint a valódi ajkrákok, s mind ennek is tartattak. Ezek hasonlag az alsó ajkon és férfiaknál jónek elő, s miként a rák, a kiirtás után rövidebb vagy hosszabb idő múlva viszszatérhetnek. Föllágyulás s fekélyképződés ezeknél nem jő elő, de hiszen az ajkrák esetei legnagyobb része ezek beköszöntése előtt irtatik ki, ugy hogy ezen jellem a kórha'árzatra