Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)

7. szám

— 103 — Consilium arcanum tacito comniitte sodali: Corporis auxilium medico committe fideli. Midenkiuek a gondolkodó orvosi közönségből-, kinek szi­vén fekszik a tudomány virágzó fájáról magát parasita gya­nánt kirekesztetve nem látni , ki azzal összeolvadva a nagy fejlődési folyamatot örömmel akarja előmozdítani , kit az is­meretek szövétneke izgat s folytonosan képez-, nagy örömére kellett szolgálni azon látványnak , hogy a szellemvilág amaz iránya, melly-, mióta az igen megvénhedett emberiség ifjú­kori phantasiájaa bujálkodó emberromlás iszapában elmerült-, jelentéktelenül szunyadozott, újra föléled. En egyike voltam azoknak , kik benső kéjérzettel vették kézbe ezen taglalan­dó munkát, az életdelejségről s azt gondolám ez alkalom­mal, hogy vagy az Isis fátyola fog elhárittatni ezen eddige­lé homályos s olly kévéssé mivelt és mivelendő mezőről; vagy legalább ezen tárgynak a tudományosság fokozatára emelése fog megkísértetve lenni, melly méltányosan csatlakozván ed­digi tudományosságunkhoz azt termékennyé teendi. Miképen felelt meg szerző úr várakozásunknak , azt most közelebbről vizsgálandjuk meg. Ki jelen , legalább ész után törekvő szá­zadunkban , önálló könyvet ir , szükségesképen két rendbeli czélt kell szem előtt tartania; t. i. vagy valami újat monda­ni abban , mit jónak tart ; vagy a régit új öltönybe állítani elő, magány czéla elérése végett. A tisztelt szerző csak ha­mar az első pont mellett nyilatkozik. Tehát uj, még pedig új tan , vagy jobban új iskola mellett. — Ezen új tan, szerző úr kívánsága szerint csak avatatlanok — laicusok — számára van, s igy az orvosokra nem tartozik. Azonban a tilalom ve­zérlette Ádámot a bünhödésre , s éppen a tiltakozó czim volt vonzó így estem én is búnbe, etteni a tiltott gyümölcsből s látám hogy milly mesztelen, nem csekély egyéniségem, ha­nem a könyv; szégyenlettem annak meztelenségét, de nem akarok elrejtőzni , hanem szabadon az igazság világa elébe lépni. Avatlanok számára lévén rendeltetve, az egész még is szigorúan szaktudományt föltételező etylusban van fogalmaz­va, úgy hogy orvosoknak , — kik helytelenül allopatháknak nevezvék, — látszik ajánlva lenni. De ez tréfának ínég is egy kissé nagyon komoly! A hevenyen fölmelegített élefde­lejségnek meg kell bocsátani, magát annyira taglaltatva lát-

Next

/
Oldalképek
Tartalom