Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 6. kötet, 1-25. sz. (1844)

8. szám

— 123 — olly hatályos szernek tapasztalta a kezdődő tüdővész ellen , hogy ezen betegségnél, ha még túlságos előhaladást nem tett, még a beköszöntő aszláz melleit is, biztos gyógyulást képes esz­közölni. Ezen állítást 50 tapasztalatra alapitá s ajánlja gyógy­módját , különösen a hirtelen támadó s hirtelen lefutó úgy­nevezett vágtató tiidővésznel, mintszinte ollyanoknál is, mel­lyek gyermekágyban, ideglázak után vagy más lázas beteg­ségekből fejlődnek ki, s mellyek ragály által támadtak. Sok alkalmat nyújtót szerzőnek tapasztalatokat gyűjteni, a kör­nyékén olly gyakran föllépő idegláz. Egy nehezék kínainál több soha sem kívántatott tökélyes gyógyulást eszközölni. — A dolog érdekében óhajtja Asmus, hogy azon ügyfelek, kik ezen szert megkísértették, észrevételeiket az övéi mellé sorol­ják, vagy azoknak tegyék ellenébe. De ha talán az adagok­ban vagy összeköttetésekben, az ő ajánlataitól eltérés tör­tént volna , kéri ezt el nem hallgatni; mert tud olly eseteket, mellyekben a kínai mások kezében eredmény nélkül maradt, s később mégis csakugyan hatályosnak mutatkozott, egyedül annálfogva, hogy nem czélszerü összeköttetésekben adatott. Szerző egyébiránt azt tartja , hogy nem ő az első , ki a kínalt tüdővészben alkalniazá. — (Med. Zeitsch. v. d. Verein für Heilk. in Pr. 1843. Észrevételek a szarvas rozs mérges hatásáról, a gyermekre. Dr. Ramsbotham figyelmeztette először az orvos- közön­séget arra , hogy a szarvas rozs mérges hatással van a gyer­mekre , s azt állítja , hogy hatása szinte ollyan, mintha az anya mákonyt vett volna be. Dr. Holt is négy izben tapasz­talta azt, hogy a gyermek születése után csakhamar elhalt, „postquam partus praematurus inductus fuerat ope solum se­calis cornuti.' 1 Megengedi azonban , hogy illyetén hatás nem mindég következik be. Azt hiszi azonban, hogy a mérges ha­tás több napokig tart, kivált ha a szülési erőködések soká végződnek a szarvas rozs bevétele után. Azon esetekben, mel­lyeket Dr. Holt tapasztalt a szarvas rozs , a természetes, de igen élénk szülfájdalmak szabályozása végett adatott. A gyer­mek tekintete ezután rendesen kékes (livid.) lett, a gyermek elsoványodott, bőre száraz és petyhüdt lett, ajkai kékek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom