Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 5. kötet, 1-25. sz. (1844)
25. szám
— 391 — hanem mivel átalában egy s ugyanazon szövetben két külön betegség egymás mellett nem látszik megállhatni. Igy gyógyítjuk meg a takárt cubeba , vagy oopaivabalzsani által és a rühet kén által, nem mivel eme gyógyszerek az illető kórfolyamatot mint ollyant kizárják , hanem mivel azon szövetekre hatnak, mellyek a takárnak és a rühnek legközelebbi fészkei; mert ha a takár a szemre vetődik, vagy a rüh a belső szövetekre, akkor mind a két szer sikeretlen. A tüdőlob ellen nagy adagokban ajánlott hányborkő is ide látszik tartozni, mert nyilván hat vissza a tüdők szövetének különböző gyuladásai ellen , holott a szo mszéd mellhártya gyuladásánál is már kevesebbet használ. Hogy valamelly egyén azon egy időben két kötegben, és így ugyanazon képlet, a bőr, különböző kórokban szenvedhet, az semmi ellenvetés, mert mondatott, mikép valamelly életműnek egy s ugyanazon szövete nem szenvedhet egy időben különböző nyavalyákban, vagy helyesebben kiejtve , különböző módon nem gyakorolhat beteges munkásságot. Már pedig a bőr igen különböző szövetekből áll, mellyek mindegyike saját hajeresseggel bir, és saját betegségek fészke lehet. A kötegek különböző főrmáji ugy is a bőr különböző szöveteitől függnek , mellyek a kórfolyamat által anomal kifejlődést nyernek ; de ezen nézet mellett szól azon élettani tünemény is, hogy a vörhenynél az ujnyomás által megfehéríilt bőr a körszéltül kezd ismét megvörösödni, mig a kanyarónál a vörösség a középponttal terjed odább. E tünemeny nyilván mutatja, mikép a vörhenynél központ felé, a kanyarónál pedig központtal futó hajerek vannak belövellve (iu~ jieialva), s ezen olly különbözőleg futó edények bizonyosan a hajeresség különböző rendszerei vagy rendezeteihöz tartoznak; s e szerint azon egy időben ugyanazon életmű hajerezetének különböző provinciái különbözőkép megbelegülhetnek ugyan ; de hogy egy s ugyanazon része a capillaritásnak azon egy időben különböző körfolyamatokba ereszkedhessen és különbözőleg kórtenyésztő (Krankhaft productiv) lehessen ez lelkünk előtt , melly maga sem képes azon egy időben két különböző gondolatot előhozni (producere) lebetlennek látszik. Ezen másitó gyógy-