Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)

4. szám

— 84 ­vált, annyival hatályosabb gyógyszer gyanánt tekintendő, hogy a vizeltetesen kívül, az emésztést, a székletétele­ket s a bőr működését is elősegélli. — Aszkórban (phthisis) öt beteg feküdt kórodánkban, s a tüdők gümőkóra mindegyiknél fő szerepet játszott, egyikről azt hittük volna, hogy egésségesen megy el tő­lünk , ha a kopogatás és hallgatódzás által a tüdők gü­mőkóráról meg nem győződtünk volna. Ketten mentek el tőlünk ezen betegségben, kissé megjavulva. Ketten meg­haltak, s ezek közül az egyikben, jólehet életében min­den kórjelek a gőg aszkórát tanúsították , ezen életmű egészen épnek találtatott 5 a tüdőkben pedig gyermekfej­nagyságú genytömlőket találtunk, mellyeket életében a kopogatásra nyert dobhang után határoztunk meg; a má­sikban gümőkóros elfajulását bámultuk a tüdőknek , jóle­het az aszkóros küleinnek semmi jelei sem mutatkoztak. VII. Idegbajok. Az idegbajok osztályából több ritka esetek adták elő magokat, mellyek megérdemlik hogy közzététessenek Min­deneknek előtte a részegest k rezgőrjéről (delirium tre­mens potatorum) teszünk említést, melly egy vérmes s 9 évtől fogva mind borral mind pálinkával és sörrel visz­szaélő borbélylegényt nagy mértékben lepett meg. Két év­vel ez előtt nehézkór alakát mutató görcsök jelentkeztek nála, de a mellyek isin^t csakhamar elenyésztek , s ez idő­től fogva, egyébb bajt nem tapasztalt, hanem csak resz­ketéseket mikor még éh gyomorral volt. 1842 jan. 23-án ugyancsak olly görcsöktől lepetelt meg , mint ez előtt két évvel mellyek elenyészvén , ezek helyében olly kórje­lek maradtak hátra, hogy január 25-kén kórházunkba jön­ni kényteleníttetett. Ezen kórjelek következők voltak : sze­líd , tréfás félrebeszélések s őrjöngések, egereket, patká­nyokat s más állatocskákat képzelt, s azokat fogdosni aka­rá, majd a képzelt folyó vizbe akart ugorni; az éjeket álmatlanul folté, végtagai reszkettek, sőt néha görcsös rángások is mutatkoztak azokban, érverése kicsiny és lágy volt, egész teste izzadott, s 4 naptól fogva székre-

Next

/
Oldalképek
Tartalom