Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)

4. szám

-Si­tuk hogy az újabb időkben a hainiblag nagy adaga miért magasztaltatik olly túlságosan — Ezen bonyolodott eseten kívül más súlyos, átalános bujasenyves eseteink is voltak; igy egy orvosnövendéknél rövid idő alatt csonthasgató fájdalmak köszöntöttek be a lábszárakban; ezen baj , miután a leginkább javallott hig­halvagot (mere, sublim, corrosivus) a beteg gyomra nem tíírte, az eczetsavas szúnyallal összekapcsolt highalvacs­nak (calomel.) engedett. Egy leánynak pedig , kinél a bujasenyv csonthasgató fájdalmak, vénus koszorúja, s kö­tegek alakúban mutatkozott, s már fél évig tartott, a vö­rös higany váladék adta vissza egésségér. Az első rendű bujasenyvek gyógyítását, mellyek nagy számmal s min­denféle alakban, nevezetesen fitymaszor, makkrejlés, fü­gölyök, fekélyek, dobok alakjában mutatkoztak , mindég higany nélkül végeztük be , a nélkül, hogy a másodren­dű bujasenyv kórjelei mutatkoztak volna. A doboknál, mellyeket vagy késsel vagy égető szerekkel — két eset­ben — nyitottunk föl , a megtisztult fekély összehúzódá­sa s hegedése előmozdítására, jó sikerrel használtuk a csersavas ólomóleget tépefen alkalmazva, ezen készít­ményt következő vénnyel rendeltük: Rp. Corficis quer cus íme. (Inas. Coque c. aquae fontis , tf) 2 ad remanen­tiam librae semis. Colaturae instilla : Aceti lithargyr? q. s. ad perfectam praecipitationem. Eine c. aqua destil. siinpl. D. ad fictile. S. plumbum tannicum. A második kórszakban létező süly (scorbutus) el­len csirkafőzetet (decoct, malfhi) növenysavakat, s erő­sítő szereket használtunk. Egy egyén egesség« tökélyes helyreállását bevárni nem akar'a. A sápkór minden eseteiben tapasztaltatott az ördög­zörej (Bruit de diable) a fej- és kulcscsont alatti iitér­ben , ezen zörej jelenléte távolította el egy esetben a ter­hesség gyanúját. — A kékkór sziv vagy tüdőbaj nélkül másod izben le­pett meg egy 14 éves fiatal embert az emésztés és táp­készítés bántalmával, úgy bogy e szerint leginkább ha­sonlított a hasbeli kékkórhoz , mellyet jeles gyakorló or-

Next

/
Oldalképek
Tartalom