Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)

15. szám

— 254 — szor bujasenyves s 4-szer Schönlein szerint orbánczos takarok. Schönlein a takár és bujasenyves fekély között azt a különbséget teszi, hogy az első rendes, a másik ab­normis takonyhártyán fejlődik; s az első ragadványa pa­rányi a másodiké tömérdek. Vannak igazi bujasenyves tak­arok , de legtöbbek nem azok s higany nélkül gyógyul­nak meg , a bujasenyves takár abnormis. Dr. Flór. Mióta méhtükörrel vizsgálja a bujakóros nőket, hajlandó a takárt és a bujakóros fekélyt két kü­lönböző ragadvány eredményének tartani ; mert ő nagyon sokszor takár mellett rejtezett fekélyeket talált, mellyek­nek észre nem vételével a másodrendű kórtünemények okát könnyen a takárban lehetne keresni. Előadó tak­árban eleintén lenfőzetet később timsót s végre kopaivát szokott használni legjobb sikerrel, sőt szükséges esetek­ben az oldozó savaktól sem irtódzík ; kubebát nem ád, mert kisebb adagban nem hat, nagyobb mennyiségben pedig meg nem emésztetvén, leggyakrabban hasmenés által ürül ki a testből; de volt olly tapasztalata is, hol az illy módon folytatott szer vérrel vegyült magömlése­ket okozott, még pedig a beteg bajának és jövendő egés­ségének nem csekély koczkáztatásával. Szerinte a húgy­cső szükülések beföcskendezések után és azok nélkül is szármozhatnak , azonban idült takárok nyújtanak reájuk többnyire alkalmat. Beföcskendezéseket nem alkalmaz; takár nélkül herelobot fejlődni nem láta, ugy azt sem vevé észre, hogy herelob fejlődésével a (akár nyom nél­kül elenyészett volna. A herelobot eleintén lobellenes sze­rekkel ápolja, a fájdalmak engedésével pedig ragtapasz­csíkokkal göngyölgeti be a nagyobbra növekedett kemény heredagokat, hol különösen azt javalja, hogy a mag­zsinór ott, hol a herékbe ereszkedik, meglehetősen ösz­szeszorittassék, mert igy nemcsak a fájdalom hamarébb enyészik , de a dag is sebesebben oszlik el. Dr. Plósz. Hogy a bujatakár a fekéllyel ugyana­zon ragadványból ered e vagy sem , ez iránt a nézetek különbözők , azonban a francziák kísérleteiből az utósó nézet látszik igazulni. Előadó az elsőrendű takárt merőtak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom