Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)
9. szám
- — 157 — vid idő alatt életbe fog lépni; arról eléggé kezeskedik hazai fő orvosunk éles belátása és bő tudományossága. A sok teendők közül majd erre is jő a sor. Nálunk eddig a gyakorlati vegytan nagyon el volt hanyagolva. Ezt szintúgy sajnálhatjuk, mint örvendhetünk az európai hirü Liebiy-tül visszatért Sanyaletti tanár úr szorgalmának, ki mindent el követ, hogy elmaradásunkat némileg is helyrehozhassa. Gyógyszerész növendékeink az év kezdete óta szorgalmasan dolgoznak s második félévben a vizsgálati vegytanba is van alkalmuk magokat gyakorlani a szorgalmasbaknak. Eszerint láthatja a dr. úr , hogy a vegytan már nem áll olly rosz lábon nálunk, mint Csabán gondolják. — Es ha nincsenek is európai hirü vegykémeink , vannak még is sokan , igen sokan , kik, mivel hazánkban az alkalom eddig hiányzott, iparkodtak a szükséges tudományokat idegen honban megszerezni. Kik a vegytani könyvek és kísérletek mellett éjeket virasztanak , hogy egykor érezvén magokban a tehetséget, nyilványos föllépésük által a hazának hasznára és becsületére váljanak. — Szükséges ismeretek nélkül büszkén előállni akarni, szinte olly szemtelenség, mint nevetséges. — A gyilkos czimet illetőleg, erre azt jegyzem meg, hogy az nem mivelt emberhez illő kifejezés. — Ennyit röviden a vegytanról és Dr. Sc/iloUerbek észrevételeire, mellyeket hihető jó szándékból, de szükséges ismeret nélkül irt — feleletül, még rövid idő alatt megjelenendő munkácskámban a „gyógyszerészség állapotjárul hazánkban" — bővebben szóiandok. Végre kérem a dr. urat ne jőjön azon gondolatra, mintha én a gyógyszerészeket pártolni akarnám. Ki engem közelebbről ismer, tudni fogja, hogy a visszaélések ellen mindég szót emeltem , s hogy én a tudós orvost és tapasztalt gyógyszerészt érdeme szerint tudom becsülni, valamint a tudatlant és tisztátlan keblüt — legyen az bár ki — egyiránt megvetem.