Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 3. kötet, 1-25. sz. (1843)

16. szám

— 365 -­hogy a gümőkórban hiányoznak a vérsavak s hogy kicsa­pongó mennyiségben van jelen a fehérnye, ő legalább a savak használatábul üdvöt nem láta, s alkalmazásukat a zsiros bedörzsölésekkel s a tengélet elősegítésével ellen­kezőnek lenni véli, nem is mondhatja, hogy a tehénistá­lóban való lakást czélszerűnek tapasztalta volna ; ha a te­hénistáló hasznos, bizonnyára a hasznot csak a nagyobb hévmérséklet által eszközölheti. Dr. Rechnitz. A gümo és rák eredete iránt két el­lenkező vélemény uralkodik, az egyik szerint, mindkét baj gyuladásban találja alapját, a másik ellenkezőleg, mellynek hőse Rust ezen fejlődési módot semmikép hely­ben nem hagyhatja. A rák és a gürnő tökéletesen mege­gyeznek abban, bogy a kóranyag, melly lerakatik, fe­hérnye. Sokan a tüdővész gyógyithatlanságát a tüdők szü­netleni mozgásában keresik , azonban a sziv is mozog szün­telen s még is meg gyógyulnak sebei. Dr. Magda szerint talán "valami beoltással lehetne a gümőkóros hajlamot s a belőle fejlődő gümős betegsé­get elnyomni. Dr. Flór nagyon érdekesnek véli a kiköpések leg­szorgosabb kutatását, mert ő több esetet láta, mellyek­ben látszólag tökéletes egésséggel biró személyeknél, (kik közül azonban már néhányan estek a gümős tüdősorvnak áldozatul) valóságos gümők köpettek ki , t. i. kisebb ke­ményes és gömbölyeg testecskék, mellyek csak akkor gerjesztének türhetlen szagot, midőn uj között szétnyo­mattak. Dr. fial ász. Noha bizonyos tények közé soroltatha­tik: hogy a gümő gyuladásbul nem fejlődik ; még is sok gyakorló orvos találkozik , ki ezt hiszi, nem különböztet­vén meg pontosan a tüdőgyuladásbul származó tályogos tüdővészt a gümős tüdősorvadásful. Dr. Terzg szinte gyógyita beteget, ki számos évek lefolyta alatt gümős tüdőkorban szenvede , s ezen időben négy izben kövesedett gümőket köhögött ki, mire végre a súlyos baj gyógyulása következett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom