Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)

2. szám

— 20 — vérii gyuladások hozathatnak elő , niellyeknél a vér szenved első rendüleg, s mellyeket, a másodiktól való megkülönbözhetés okáért vérloboknak (haemophlogoses) lehetne nevezni. Itt a helybeli bántalom vagyis gyuladás csupán képzékeny életműves anyagok lerakodása , melly beteges tenyészet! bőséget hoz elő. Ha ez nem igy volna, nem lehetne könnyen megmagyarázni , mi kép okozhatnának helybéli gyuladások olly hamar beteges tenyészett fölösleget, és külön életnúibeli roncsolásokat , mint valóban gyakran történni szokott. De még az sem volna fölvilágosítható, mikép hozhatnak p. o. elfojtott aranyeres vagy méh vérfolyások olly rendetlen tenyészeti tulságot, hogy arra veszélyes gyuladások következhessenek. Illyés lobok közönségesen erős egésséges egyedeket lepnek meg, csak ritkán támadnak hirtelen , hauem rendesen olly változások előzik meg, mellyek vértódulások , hevülések, szédelgés, fülzúgás, szemszikrázás, mellszorulás, szívdobogás, tellyes kemény érverés , egyes testi részek zsibbadozása-égetése , kemény székelés, sötétszínü égelő \izellet, nyugtalan álom, szomjúság, elevenség, erő érzete, stb. által lesznek nyilvánságossá. Ha a jelenvolt életbeli viszonyok folyvást fönmaradnak , ugy az elöljárókra közönségesen gyuladás következik, niellynek kitörését hideg száraz időjárat, észak -keleti szelek magasra szállott sulymérő , vagy valami helybéli izgatás igen sokat elősegíti. Az illynemü gyuladásnak következők kitüntető jelei , úgymint: tellyes, kemény és szapora érütés ; száraz, forró kiilbőr; fénylő szemek; sárga-fehér njálká\al fedett forró, sőt néha egészen száraz nyelv; szaporább lélekzés ; forró lehelet; sötétvörös égető kevés vizellet; csekély kemény székelés; nagy szomjúság; álmatlanság, vagy nyugtalanító álmák; s végre valamelly életműnek , melly a bajnak fészkét (eendi , lepetése után fájdalmak, nem különben működésbeli zavarodások. Az érből eresztett vér lassúbban alszik meg, (mennél nagyobb életlel bir a vér, annál hosszabban szegül ellene a megalvásnak) s erős lobliártyát képez , melly középpontja fölé beesettnek, széle fölé pedig emelkedettnek tapasztaltalik; s színe sárgás-fehér szokott lenni. A vér illyenkor vegytanilag is változott , vegyrészei többé nem azon arányban vannak jelen , mint rendes állapotban tapasztaltatott; különösen árost-