Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

1-7. szám

( 47 ) len tudvágy, mert minden fölfedezés uj mezőt tár , az azon alapuló tünemények újabb feltalálására. Egy tudomány sincs, melly inkább megfelelne az emberi lélek előre törekvő ösztönének, melly fokonként haladva, a legfelsőbb igazság, s mindenütt egyedül mű­ködő erő fenséges eszméjeig felhatolna, mint a Vegytan. Indítvány Magyarország orvosi helyrajzának ki dol­gozás árol. D r. Eckstein Fridrik. Különösen tisztelt gyülekezet! Mielőtt önök engedelmével értekezésem előadásához fognék, szabadjon keblem érzelmeit kettős hálanyilatko­zat által kielégíteni. S igy magam is ugy hiszem, mind­nyájunk nevében forró hálát mondok ezzel legfelsőbb hatóságainknak, kik a jó czélokrai társaságos szövet­kezhetést kegyesen megengedik. Második forró hálanyi­latkozatomat köztiszteletii elnökünkhöz intézem, ki a szövetkezés lehetőségét tettlegesen valósítá. S csakugyan nem szabad hátramaradnunk a kor jó szellemében , melly az emberi nemzet társasági ren­deltetéséből egyszersmind azon ismerethöz jutott, hogy az emberiség legnagyobb jótéteményei, valamint a jónak és hasznosnak mindenoldalú terjesztése leginkább társas egyesületek által létesíthetők. Az orvosnak hatásköre ugyan kétségkívül ollyas, hogy néki egyedül, csendes munkáságban kell embertársai betegségeinek enyhítésére és orvoslására törekednie; de már első orvossá képez­tetését is tanítók egyesületének köszöni, kiknek külöm­ben is hálával tartozik élete minden napjaiban, Művésze­tének gyakorlata közben , siílyosabb esetekben ügytár­sainak tanácsát is kikéri, mi szinte társaságos egyesület kicsinben. De ez nem elégséges az orvosnak mindegyre előhaladó kiképzésére, mert az egyes ember, a legjobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom