Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)
22. szám
( 349 ) legkönnyebben gyógyulnak, ha a kisérő lobnak nyoma néni mutatkozik ; sőt épen ellenkezőleg veszélyes jelenségeket, úgymint; bő genyedést, fenésedés* s. t. b. tulajdonit nekie. Az eddig ellene használni szokott érvágások , nadályok, hideg, meleg s. t. b. részint elégtelenek , részint nem mindenütt alkalmazhatók. M. minden egyebet felülmúló erővel bírónak találja illyes esetekre a mákonyt, ő tudniillik a sebzési lázat két elemből (Element) szerkezetinek találja lenni, mellyeknek egyike az ideges elem, melly megelőzvén a másikat fájdalom képében nyilatkozik, a második az előbbire csak másodlagosan később következik, ez az úgynevezett vérelem. Az előbbi görcsök, félrebeszéd & t. b. az utóbbi pedig vörösség, daganat f genyedés s. t. b. által mutatkozik. Ha úgymond M. az elsőt sikerülne lecsillapítani, ugy az utóbbi is hárítva, s a gyuladás még csirájában törve lenne ; de ennek elérhetésére szükséges , hogy az idegrendszer folytonosan erősen csillapító befolyásnak tétessék ki, mit ő nagy adagu iwákonnyal reményi elérhetni. M. illyes körülmények között a mákonytul csak mindég kedvező, káros eredményeket pedig sohasem látott eredni; — minek bizonyságául számos kóresetet sorol elő, sőt végtére azt is megérinti , hogy mákony szemész! mútételek után is megszokta az olly igen veszélyes szemlobokat előzni. (V Experience 1841. Nr. 201). Fl. Diólevél gort étjj ben. Minekutána Negrier a diólevél-főzetet már hosszabb ideig sikerrel használta volna görvélyes fekélyek és fehér ízdaganatok mosogatására, ezen szert görvélyes gyermekeknél belől is adogatni kezdé, még pédíg azoknak nem csekély javulásával. N. a fris diólevelt forrázat képében szörppel vagy mézzel 2 — 3 csészével rendeli betegeinek, vagy pedig a fris levelböí vonatot készitet-