Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

10. szám

( 134 ) jar.i, ezt Imlkal kicnielitvén , azzal együtt a szemgödör alatti résznek lemeze is levétetett, melly hegyes alak­ban az agyhártyákon keresztül , az agy inelső jobb ka­réi vába csaknem egy bíivelyknyire benyomatott ; ennek kiemelése után levétetvén a csontboltozat, a vértül megmosatván, most még azikcsontnak nagyobb szárnyát is törve találtuk. Ekkor vizsgálat alá vétetett az agy­nak melső job karélya, melly egész alapjáig ziízott­nak mutatkozott, nem különben a felső állcsont hom­loknyujtványa, ugy a rosta-és könycsontok lemezei is sértetteknek találtattak, a többi mell-és hasüregbeli élet­művek tökéletesen ép állapotot mutattak. Jelen esetben a sérelem elkeriilbetlen halálos volta tagadhatlan, de a megtörtént lékezést annyival keveshé lehelne károsnak mondani; mert, bátor a szerencsétlent haláltul nem menté meg, mégis hasznos lehetett volna foganata, ha olly nagy zúzás nem történik, mi abból is kitetszik, hogy a másfél napig magán kivííl volt egyini, lékezís után eszméjét visszanyerte, és műtétei után még két napig élt is, — Mindezekből és hasonlókbul Ítélvén , ugy látszik : hogy agysérelmeknél; főkép kevés reménnyel biztató és kétséges esetekben a lékezésnek káros foganata soha sem lehet, mert tudva van, hogy lékczés által, ha az rendszerént és a kaponvának arra alkalmas táján tétet­hetik meg, már a sértés által okozott hajnál nagyobb kár alig hozathatik elő. Liebig professor nézetei a mérgekről. Ugy hisszük, bogy a dicső Li ebig legutóbbi néze­téit a mérgekről t. olvasóinkkal legalább kivonatban köz­lenünk kell, részint azért, mert véleményünk szerént alig lehetnek orvos előtt érdektelenek egy magas tulaj­donnal híréi vegytudósnak mélly kutatás által szerzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom