Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

9. szám

( -»2 ) képen f mellyen egy Jókora erősségű gombos tűt üt ke­keresztül, most a ránczot simogatás által kiegyenlítvén, görbe varrótű segítségével ugyanazon bőrnyilásokon a kitágult ér alatt egy fonalat húz keresztül, úgy hogy az ér a gombos tű és fonal közé essék; ekkor körülvetvén a fonalat a gombos túnek kiálló végén, azt a görbe tű­vel előbbi útján újra visszaviszi, s összeszorítván az illy módon készült hurkot, annak végeit a tű gombos végére kötözi; hatalán az ér mentében számosabb csomók vol­nának jelen, akkor 2 — 3 hüvelyknyi távolságra több illyes lekötést eszközöl. — A fonal és gombos tű rende­sen 5 napig érintetlenül hagyatnak, melly közben a bór megvörösödik ; fel-feldagad, és tapintásra forrónak mu­tatkozik , ezen változások azonban az idegen testek el­távolításával kevés nap múlva el szoktak enyés/ni. G. azt állítja, hogy 6 általa figyelemmel kisért esetben nem történt visszaesés; — visszérlob (phlebitis) pedig csupán egy betegnél következett, de érvágásra ez is minden baj nélkül elenyészett. — Laugier ezen bánás­módnak azt veti ellene , hogy csak a bajnak isméti ki­fejlésére szokott nyújtani alkalmat, azért a bécsi tészta alkalmazását annak elibe teszi, melly egyenlő mennyi­ségű oltatlan mészből és égető hamagbol (kali causti­cum) azonnal használat előtt égettbor segítségével ké­szül ; melly gyógymódot Emery és Joberl is hajlandók dicsérni. Ezen czélra Laugier a beteget lábára állítatja, hogy az erek annál jobban felduzzadjanak, most azokat tentával megjegyezgetvén a külbőrt felettök be-bemetél­geti, vigyázván hogy magok az erek sértést ne szen­vedjenek , az illy módon ejtett sebeket a most említett égető tésztával borítja be , mire gyuladás és var követ­kezik, ezeknek lágyító péppel eszközlött lehullásával az égetett pontok csakhamar behegednek. Dr G. csupán egy nőszemélynél látta ezen tészta alkalmazását, a tóbbi betegek már mindnyájan előbbre haladtak javulásokban, s a biztosan reménylhető kedvező sikert mindenkitől di-

Next

/
Oldalképek
Tartalom