Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 6. félév, 1-25. sz. (1841)
2. szám
< 19 ) Az első tálétel után dalokat énekeltek négyeseket s kardalokat, miután ismét ételeket hordtak fel, stb. Azért említem itt ezen épen olly kellemetes, mint lélek emelő mulatságot, mivel sok jeles orvosok munkás részt vettek benne. A második tenort a karban p. o. titkos tanácsos prof Kluge a Charité igazgatója, egy érdemes öreg úr énekelte, ki hírében ügyfeleim előtt ismeretes lesz. Továbbá prof. E c k, a porosz orvosi újság egyik szerkesztője; Dr. Kramer egy a fülnyavalyákrul írt jeles munka szerzője. Miután a mulatság reggeli 12Y 2 óráig tartott, mindnyájan a legvidámabb kedvvel oszlottunk szét. A boncztermet (anatomisches Kabinet) a kórboncztani készítményekre nézve igen érdekesnek találtuk, kevésbbé az egybe hasonlító bonc/tani csontvázak gyűjteményét. Nevezetes volt ránk néze a legalsóbb néposztálybol is olly sok embert láthatni, kik a készítményeket nagy tudni vágyásssal szemlélték; különösen sok közkatonát láttunk itt, kik többnyire igen ifjak, s sem ruhájokra sem arczvonásaikra nézve nem árulták el azon aljaságot , mellyet közkatonáknál rendesen tapasztalhatni. Berlinben való tartózkodásom utolsó napján meglátogattuk a Soltmann ivó intézetét. Ezen intézet a város déli végén áll , egy szép nagy kertben hosszú faséta helyekkel s egy fedeles menettel ellátva. Az épület mellső része, mellyben az ásványvizek készíttetnek, a kert felé néző bolt módára van fölékesítve, s 40 — 50 csappal ellátva, mindenik azon vizet jelentő felírással, melly belőle omlik. így p. o. a carlsbadi Neubrunnen-nak> két, a carlsbadi Sprudel-nek pedig három csapja van, ezeken kivül pedig még következő vizek voltak kaphatók. Emskräncheni, Franzensbrunnen sóforrásbeli, (Salzquelle) Marien kreuz-i- és Ferdinandsbrunnen-i, Spaa, Selters, Kissingi-Rákóczi stb. — Ezenkivííl van savó is, melly borkősavval készül, s mellynek fölösleges sava hozzá adott tejjel van föl2*