Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 2. félév, 1-25. sz. (1839)
7. szám
C 102 ) mint természetes alkotásánál fogva lenni szokott. A' bujakornak semmi nyomára nem birtunk akadni, melly a' inakkrejlést kezdetében okozhatta volna, 's igy alkalmasint tagárban szenvedett a' beteg, melly azonban a' kínéval és egyébb gyógyszerekkel való élés alatt az idegláz és fene lefolytában szinte meggyógyult. 5) Indigo nyavalyatörésben. Már a' hol csak lehet, én ezen gyógyszerrel kísérleteket teszek, Legutólyára egy 22. éves tót suhancznál volt alkalmam ezen szert használni, ki betegségét három fertály év előtt ijedségből szármozottnak lenni állitá, különös volt ezen egy minél, hogy rohamait ébrenlétében csak felette ritkán, hanem rendesen álmában kapa, még pedig azonnal, mihelyt napközben csak kissé is elszunnyadott, annyira, hogy a' beteget éjszakára megkötni valánk kénytelenek, mert különben ágyából azonnal kiesett 's magának sérelmet okozott, a' mint ez eleinte több ízben meg is történt. En semmi egyéb javallatot, nem látván, a' nehézkórosnak indigót rendeltem, még pedig egyegy terecset (scrupulus) adagonként, minden másod órában ismételve. Vette ó ezt szegény közel egy hétig a' nélkül , hogy sikerét láthatta volna, azért is továbbad erővel kelle őt annak vételére kínszeríteni, 's valóban három hétig tartó indigóvali élés után lassanként minden nehézkóros bántalmától megszabadult. Azonban mílly tartósága lett volna ezen javulásának , arról magunkat meggyőzni nem le« hetett, mert a' szerencsétlen beteg, a' már említett kórházunkban kifejlett rosszabb indulatu idegláznak leve kevés napok alatt martalékává. 6.) T é r d t á 1 y o g, (abscessus genu) Nem csupán nagyobb sebészi műtételek érdemlenek figyelmet 's megjegyzést az orvosi közönség előtt, inert épen, a' csekélyebbeknek tetsző esetek' czélszerű orvos-