Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 1. félév, 1-25. sz. (1838)
8. szám
C 116 ) |ea aponeurotica) látszik, és csak ezt lebontván juthatunk a' csontokbul összeszerkesztett, az agyat, miht drága kincset *) védő kaponyára. Ezek után a' rostos boríték (az erős kér) következik, melly alatt az agyat a' szomszéd részektől megválasztó savós hártyát (a' pókhállókért) láthatni. Az edényes hártyába burkolt agynak alapját szinte sejtszövet teszi, mellynek sejtei edényekkel át- meg át szőve magokban az ideg állományt foglalják. Mikből ismét láthatni, hogy a' természet ezen életműnek alkotására a' legtöbb rendszerek egyes részeit összehordotta. A' természet az említett rendszerekből alkotott életmüveket nem minden rend nélkül szerkeszté össze , honnét az életinűves világban az egymis testeket a' has on in érté k n e k (symmetria) szabályai szerint látjuk alkotva lenni. Tekintsük csak e' tekintetből p, o. az embert, mindgyárt első tekintettel észrevesszük, hogy őtet homloktul, vagy hátul tekintve rajta a' páros részek oldalt találtatnak, holott a' páratlanok amazok közé szorulva a' test közép vonalán , vagy inkább lapján látszatnak ; melly első tekintetre tökéletes szabályosságunak látszó hasonmértéktűl mindazonáltal már külsőképen is a' különböző embereknél számtalan kivételek vannak , holott belsőképen a' hasonmérték szinte egészen elvész. — Ugy p. o. tapasztalhatjuk, hogy a' jobbsó páros részek jobban kifejlődőitek , és a' balsóknál valamivel előbbre állónak, minek ugyan több féle részint a' természettől, részint a' szokástul függő okai lehetnek, mert képzeljünk csak p. o. egy minden egyebb emberi köziekedéstül elkülönözött szigetben megtelepedő pár •) Az agyat nem ok nélkül nevezzük létünk drága kincsének , mert benne minden élefműségiinkbeli erők, tehetségek központulván a' lelket az agyban befelé fordult élő testnek, valamint általa, és a' belőle kieredő idegek által a' testet kifelé fordiílt léleknek tarthatjuk. Ugyanis a' lélek világában egyedül a' testi erőket látjuk központúim, 's ottan az agy tehetsége által különösen kidolgoztatni.