Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 12. kötet, 10-12. sz. (1833)
1833. Tizedik és tizenegyedik füzet
3) Jeles kóresetek. 37 hogy borításra egy egész szerecsendió is jutott) borogatásokat rendelt. Ez által csak hamar a' gyermeknek egész teste elev en rózsaszínt vett magára, és a' bőr izgattatván , lobos állapotba esett., a' gyuladás szüntelen tovább terjedt az alsó végekre, lígy az egész test niegfenésedett, és a' beteg keserves halállal múlt ki. Melly eset tanúságul szolgálhat, a' gyermekeknél alkalmaztatandó élesebb borongatásoknak figyelemmel való választására: hogy midőn talán kisebb bajt kívánunk elhárítani, azt nagyobba, halálosba ne ejtsük. 36) Rendkívüli csontkileveledzés. Ugyan attól. Ezen rendkívüli hathatóságü munkálkodását a' természetnek csudálva láttam 1833. aprilisban a' midőn egy kilencz évű gyermeket Kuczura helységből hoztak hozzám azon folyamodással , hogy már egy egész év óta fájdalmas állapotjával gyötrődő gyermekeknek most még irtóztatóbbá vált baján segítsek. A' kórállapot következendő alakúnak találtatott. A' bal lábszár térd alatti részén, a' nevezett izesülés alatt két híivelyknyivel, egy hüvelyknyi és négy vonalnyi, a' szárcsont lapján keresztbe járó, minden lágy részeken átható seb látatott; ugyan ezen sebet betöltötte egy hüvelyknyi és két vonalnyi széles, 's hasonló hosszú, tökéletesen elv ült , 's ebből kitolódott csontrész. A' kiálló csontot szorosan körülfogott seb, minden gyanús szín nélkül való, és mint egy a' természet által önkényes begyógyulásra elkészítve volt, a' seb alatti rész is, csekély fölületes verességet kivévén, csak nem természetes állapotban volt egész a' belső bokáig , és a' gyermek csak azon részeiben tett nyomásra panaszkodott némi fájdalomról.