Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 12. kötet, 10-12. sz. (1833)
1833. Tizedik és tizenegyedik füzet
III. Vegyes tudósítások. 117 orvosi tárgyak eldönte'sére határozatlan időben gyűlt vala egybe, meggyőződven a' felől, hogy hasonló egyesület alapítása főként az orvostudomány practica részire nézve , mind az orvostudomány kiterjedésére általában , mind közvetetten a' szenvedő emberiségre hasznos befolyással lenne, e' czélból, tiszta orvos gyakorlati czélzásu egyesülést, 's meghatározott időkbeni öszvegyüléseket vőn magának czélul, 's ezentúl minden hónap utolsó napján, vagy ha ez ünnep lenne, az azt követő napon délutáni 4 órakor, 's a' tárgyak minemiisége szerint több napon is folytatva, az országos főorvosi tisztszobába egybejövendését meghatározta, melly gyűlések minden hazafi orvos doctornak és seborvosnak nyitva állandanak.— Ezen gyűlés tárgyai következők lesznek: — 1) A' vármegyéken, székeken, vidékeken elharapódzott járványokról, azoknak alkotásiról, nevezetesb orvosi esetekről, az állatok között uralkodó nyavalyákról, ezen egyesület elölülőjéhez az ország főorvosához, beküldött hivatalos tudósítások tanácshozás alájővén, ha valami értekezés vagy utasítás főkép a' nép számára szükségesnek találtatik , ezen gyülekezet valamellyik tagja ennek kidolgozására megkéretik. 2) Különösen Kolosvárott 's az ország más főbb városaiban is honilag és járványosán uralkodó betegségekről, az ezekben kitűnő characterről, 's használt gyógymódoknak nagyobb , vagy kevesb sükeréről való értekezések. 3) Minden tag tetszése szerint a' praxisában előforduló nevezetes orvosi eseteket ezen orvosi gyűlés elibe terjesztheti, 's róla mások vélekedésit is kihallgat hatja. 4) Minden nevezetes nyavalyában szenvedő, akárhová való legyen is az, akár személyesen, akár bér-