Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 11. kötet, 7-9. sz. (1833)

1833. Nyolcadik füzet

166 I. Értekezések, apróbb közlések, kivonatok. ben a' beteg vizelletét nem tarthatta (Incontinentia urinae) a' beteg 7. esztendős volt, kivel minden fe­nyegetődzések, és a' legrendesebb közélet daczára is annyira nein mehettek, hogy rendesen vizellene , nckie minden tíz perczben ki kelle szaladni a' szo-s bábul, ha csak magát be nem akará csúnyítani, éj­jel pedig, bár hányszor költetett is , mindenkor ágy­ba hugyozott. A* gyermek egyszersmind baja miatt már több időtől fogva oskolába sem járhatott. Ro­dewald minden két, három órában egy findzsány« főzetet adott ezen szer, és a' cserfahéjból, és már néhány napok múltával nagyobb időközökben birta vizelteiét tartani, és naponként erősebbnek érzé ma­gát a' vizellést kénye szerint kormányozni. A' beteg néhány hónap múlva oskolába ereszteték, és soha ott magát, oda haza pedig ágyát be nem hugyozta. A' szerző még több esetekkel is szolgálhatna, mivel ő ezen szert sokszor használta; ő azonban a' közlött három esetlel megelégszik , és azt teszi még hozzá ; hogy ezen tündöklő erejű szert, ezen kínzó, gyakor­ta előjövő baj ellen mindenütt és olcsón lehet kap­ni.— A' fűnek vegyiétrészei ezek: vas, gyanta, hímpordék (pollin) 's tb. — Ezen szer a' gyógyszer­tudományban helyet érdemel. (Med. Zeit. v. Verei­ne f. Heilk. in Freussen 1833. Nro 16.). 143) Disz lett hatásai a' külsőleg használt mákonyfestvénynek (tinctura opii) az orrpöfetegekben. Dr Dürrtől Pegauban. Egy gyermektelen 37. esztendős több esztendőktűi fogva dugnáthában (Stockschnupfen) szenvedő asz­szonynak mindkét hortyai (choanae) kezdeteinél két, egy ev lefolyta alatt olly igen neki hizamodó pöfe­teg termett, hogy velők nem csak orrlikai volnának

Next

/
Oldalképek
Tartalom