Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 10. kötet, 4-6. sz. (1833)
1833. Negyedik füzet
r 42 I. Értekezések , apróbb közlések, kivonatok. tesen a' lábszár- és czoinb idegekre vitetvén, azok felizgatódása által tetemes gyuladásokat okozott , mellyeknek következésében a' leányka lábikráján , és czombján , négy egymástól különözött tályogok formálódtak, és ugyan annyi számú helyeken, a' bennek már megérett genynek kifolyatása végett, kelletett metszéseket tennem. 21) Köröm méreg könnyű gyógyítása. Ugyan attól. Csak nem mindennapi tapasztalásim után állithatom , hogy ezen kivált őszi, és téli havakban gyakran előkerülő kézujak betegsége csak akkor közöltetik orvossal, midőn a' gyuladásnak könnyen elfojtható időszaka már előbbre haladt, és a' szenvedő tagban a' genyedés képzése elkerülhetetlen lett ; kivált a' köznép csak akkor keres orvosi segedelmet, midőn minden elővett házi orvosságok mellett, szenvedő ujának inait, izmait, szálagait sőt csonthártyáit , és a' csontokat is megtámadta a' tályogba magát mélyen fészkelte geny. A' józanabb része még is a' köznépnek, legalább a' gyuladásnak második időszakában folyamodik orvoshoz, és a' rendelményeknek engedelmeskedik. Az illyeneknek, sok tapasztalásim után bátran javasolom , hogy még a' genyedést el nem ért körömméreg , ha higanyos írral (ungv. mercuriale) vastagon békent ruhával körül boritatik, a' gyuladás, a' szenvedő tagban nagyon megcsökken, és a' különben nagy genyedés helyett, a' szenvedő újnak azon helyén , hol a' gyuladás fészkűit , csak csekély, az előbbihez nem is hasonlítható kevés geny készül, mellyet kis szúrás által kifolyatván, csekély gyógyszer által kigyógyúl.