Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 10. kötet, 4-6. sz. (1833)
1833. Negyedik füzet
r 32 I. Értekezések , apróbb közlések, kivonatok. ír bedörzsölését, t. i. egy napra fél nehezéket az egyik karba, másnap az egyik lábszárba ugyan any"yit) így a' harmad és negyed nap a' másik karba és lábszárba dörzsöltettem's egyszersmind sarsaparilla főzettel forrázat bodzavirágot itattam mind addig, míg a' gumók el nem oszlottak. Két egyetemes bujasenyv' történele Volt nevezetes azért; hogy mind a' kettő hazánk ugyanazon nevezetes intézetében két hónapot töltött. Az egyiknek akkoriban előleges rákja 4 és dobja volt, ezek miatt sublimatus corrosivus olvadékjával orvosoltatott, 's csekély tiszta sebbel, mint otthon is könnyen fölgyógyulható bocsájtatott-el. Alig kezdett a' beteg szokott életrendjére visszatérni, midőn behegedt dobja és inakkrákja nagyobbodni a' csontjai fájni , 's majd gumósodni is kezdettek. Ezeu baja végett a' mi intézetünkben keresett menedéket hová makkja vége a' vizellőcsővel együtt eléve, homlokán venus' koszorúját viselve vétetett-föl. Gyógyulását a' Dzondi gyógymódja mellett az említett bedörzsölések 's ital eszközlötték, ámbár a' betegen a' görvélyes hajlandóság nagyon kitűnő volt. A' másikban semmi előre ment fertezést nem le hete fölfedezni, mi végett ő az említett intézetben mint csupa carcinomatoso - scrophulosus (még arsenicunimal is) gyógyítatott 's javúlatlan bocsátatott-el kórházunkban a' diagnosist a' más beesett nyerges orr, a' száj' alsó ajkának jobb szögletét az állig elette szalonás fekély, a' nyakon levő bnjasenyves sömörnek (skirlievo) sebhelye, a'jobb ezomb külső közepén ülu garasnyi rák, a' csontfájdalmak, gumók könnyítvén, egyenesen mint örökségi bnjasenyves (syphiliticus ex haercdilate) a' többször említett módon gyógyitatott. Midőn a' bujasenyvtől megszabadult volna a' gör-