Bugát Pál - Schedel Ferenc: Orvosi Tár, 3. évfolyam 9. kötet, 1-3. sz., Orvosi szókönyv (1833)

1833. Második füzet

100 I. Értekezések, apróbb közlések, kivonatok. sejében is elrejtekezhetnek , és a' legszorosabb ér­telemben vett táplálódást meghatván , azzal eggyé ol­vadhatnak , húzomos esztendőkig, halálig együtt le­hetnek , mert az Organismus tőlük maga erejénél fogva tán soha meg nem menekedhetik ; nem úgy mint amazoktul, mellyektől az Organismus maga ere­jénel fogva is megszabadul. Mind a' forró, mind pedig az idült természetű ragályok eredetileg a' bőrrendszerben foganzanak meg, ottan más és más tulajdon bőrbetegségeket okozván , azon különbséggel , hogy amazok ollykor a' külső bőrrendszerről még "kórpályájok bevégezte előtt el­tűnvén, a' belső bőrrendszerre vonulnak, a' nélkül, hogy az emberi test belsejét (térimbelét, parenchy­máját) meghatnák; holott emezek magokra hagyva a' test külsejéről búcsút véve a' test belsejébe vo­nulván, áz emberi test anyagával belsőleg egyesülnek. Az idült természetű ragályok a' bőrrendszerről búcsút vévén, megszűnnek fertező kór-oknak lenni, holott épen illyenkor a' nemi élet útján okai, hogy a' nemzendő lény általok befertőztetik, de úgy, hogy most már az eredeti ragályos betegség alaka az líj lényben elváltozik , benne a' görvélykór alak­ja hozatván elő, holott részemről úgy hiszem, hogy addig míg az idült természetű ragály a' bőrrendszer­ben dulong, addig a' nemzendő lény tisztán hoza­tik a' világra , benne nem fejlődik ki a' görvély. Az idült természetű ragályos betegség neveze­tesen a' rüh , a' bőrrendszerről elbúcsúzván , 's a' tes­tet belsőleg meghatván; még ez után is szeret a' bőrrendszer felé tartani, de úgy hogy többéritkán áll elő az eredeti kóralak, (a' rühvirág) mint inkább azon betegség alakai hozatnak általa elő , mellyek a' gör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom