Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)

1832. Kilencedik füzet

204 I. Értekezések, apróbb közlések , kivonatok. már öt hónaptól fogva nem havadzott, 's egyszers­mind pedig Bécsben hidegleléséből, Május hónapá­ban szerencsésen föllábadt. Julius 7-én borzogató hi­deg, erre pedig hőség vette elő az asszonyt; én 8­dik Juliusban láttam a' beteget, midőn ugyan elég vidám volt 's egyedül bágyadság, és csüggedt ét­vágyról panaszkodott , de egyszersmind szomjongott is, érverése pedig neki iramodott; estve borzalmai után nagyobb hőséget vevék észre. Julius 9-én már reggel 10. órakor állott elő rövidebb borzadozás után a' nagy melegség a' gyomornak és dagadt máj­és léptájnak nyomó égő fájdalmai közt, a' beteget egyszersmind undor, imelygés, nyálnak és savónak hányása epesztvén egyszersmind; feje egészen el lé­vén fogódva butulva, erre ismét szoronkodás. — Ängst­lichkeit — állott be. Később vese- és keresztje táján szúró fájdalmak huzongottak; mellyek alatt a' tisz­tulás ismét előjött. En a' beteg keresztfájára 8. na­dályt rendeltem, mellyre csak ugyan a' szúró 's hu­zongó fájdalmak le is csendesedtek. A' szék rendes, a' beteg éjjele elég csendes. Julius 10-én kisebbe­dett ugyan de egészen meg nem szűnt a' hőség, a' bágyadság nagy, a' beteg érzékenységé és izgékony­sága a' kiilérzékeknek főkép a' szaglásnak emelke­dett. Estve a' láznehezbedés hideg érzelme nélkül állott be , az éj nyughatatlan. A' beteg minden má­sodik órában egy szemer kénsavas kinadékot kap. Julius 11-én reggeli tizedfel órakor bő hányás és a' vesetájnak csekély fájdalma közt jelent meg a' bor­zogató hideg, egyed fél órakor az egész testnek nagy bágyadsága alatt nagy hőségbe jött a' beteg, öntu­dása csüggedt, képzelmei zavartak ; havi tisztulása mutatkozik ismét, valamint csekély orrvérzés is;

Next

/
Oldalképek
Tartalom