Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)
1832. Hetedik füzet
.30 I. Értekezések apróbb, közlések, kivonatok. Dr. N. azonban a' mozgásba hozott székeléseket már az előtt rendelt gyógyszerei által tovább is iparkodott föltartani , sőt hebehurgyálkodólag elég könnyelmű volt arra, hogy a' betegnek bizonyos föllábadása felöl reménységet nyújtson. Hanem a' gyomor nem tűre szereit az öreg úrnak, mert fulladozás, ökröndözés, és görcsök mutakozának azonnal, a'hogy csak a' beteg venni kezdette azokat. Mákonyneműek (opiata) kis adagban, borostyánmegyvíz (aqua lauro ccrasi) olajos fejetek, és más tápláló szerek a' betegség lefolyásán, és főkép az iiteres sebességen semmit sem segítettek. A' beteg földi létének fölbomlása bizonyosnak látszék ; és valóban a' szokott utakon a' betegen segíteni, a' betegseg tőokára jőni, és ezt elhárítani lehetetlen lévén , ugyanő a' szerencsétlen egy a' tengélet (vita vegetativa) mélyébe szakadatlanul mélyebben évődő láz alatt betegségének nyolczadik hetében Ion ennek áldozata tömérdek szenvedései után, mellyeknek végső 's fölső okára jőni még a' kívánt de meg nem engedett halottbontás által sem lehetett jőni, a' betegséget mégis okszeresen gyógyítva hogy legalabb szülemedésekor gyökeréből ki lehetett volna irtani , azt sok okoknál fogva gondolom. Jegyzék. Némelly hírhordó, és másként is alattomos czélu gonoszszájak által ingereltetvén föl a' pórközönség, az említett asszonyság haláláról azt hun, hogy a' higanyos porok által végzeteit légyen ki. Illy szemtelen hazugságot hasznára akarván a' két gyógyfel fordítani, a' mig az egyik Öt hétig tartó, magával bizonyos halált hozó orvoslását, és máskénti vastag tudatlanságát is annak leplével akarná beborítani , addig a' másik fél oily bátran kiejtett, de