Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)
1832. Nyolcadik füzet
106 I . Értekezések, apróbb közlések, kivonatok. Általában az ibolónak külső használata mellett, azt belsőkép is szükség alkalmazni, mellyet még a' lábadás után is kell egy darab ideig használni. IIa Lugolnak azon szemrehányás téteték , hogy gyógymódja mellett a' közéletbeli szabályokra épen semminemű tekintettel nem volt, vele igazságtalanul bánunk, mert gyógyításaiból eléggé kitetszik, hogy ő betegeinek könnyű és tápláló eledeleket tiszta levegőt és naponkénti mozgást ajánlott légyen még magoknál a' csontbajoknál is a' czomb és térdízületekben. IV-er. Két esztendő alatt tett tapasztalásaim. Tapasztalásaim az ibolóról a' görvélykórban Lugolnak gyógymódja szerint sokkal kevesebbek, mint hogy azok Lugolnak Párizsban olly nagy számmal tett észrevételei mellé helyeztethetnének, amazok egyedül ezen olly igen derék gyógymódnak bebizonyítására szolgáljanak. En ugyan az ibolót már az előtt is használtam leginkább a' mirígydaganatok ellen , még pedig az iboló festvényt, hanem akkorában még orvoslásomnak igen elégtelen eredményeire (resultatum) jutottam; részint mivel ezen szert nem görvélyes daganatok ellen is alkalmaztam, részint hogy festvényalakban rendelém, melly nevezetes különbséget teszen. Midőn én a' betegséget valóságos görvélykórnak ösmertem-meg, és az ibolót Lugolnak gyógymódja szerint adtam, akkor már az első napok után nevezetes nyomai tűntek föl a'jobbulásnak, a' beteg kinézése javult, étvágya öregbedett, minden el- és kiválasztások rendirányosabb menetelbe jöttek ; midőn más görvélyirtó gyógyszerek (dárdany és higanyfélék, bürök, és számtalan más növény-