Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 4. kötet, 10-12. sz. (1831)
1831. Tizenkettedik füzet
1) A' ragadós hagyma/. 1809. 175 alatt, ki, nagy bágyadságát es szüntelen alus/ékonyságát ide nem tudván, tökéletesen ege'sségesnek látszék, és a' legjobb étvággyal evek, de kinek érverése föltiinőleg lassú volt, és az olly igen kitágult szemfény mozdulatlan állott. Hanem alig hogy az adott ingerszerek valamennyire hatottak, midőn már az érverés is emelkedék, a' vér sebesebben mozgott, a' szemfény öszvehuzódott, és a 1 beteg nyavalyájának 11-dik napjára valóban föl is üdült. A' betegek már nyavalyájok kitörése előtt általában ábrázatjokat tulajdonlag változtatták el, és közönségesen betegségüknek külső oldala olly sa- > ját volt, mellyet szorosan lefesteni vagy tollal utóiérni ugyan nem lehetett, de a' mellyből a' beközelgő veszedelmet mindenkor bátran meg lehetett határozni. A' betegség minden rend és foksor (StufFenfolge) nélkül majd lassan, majd hirtelen fejlődék ki, borzalmak, hőség, szárazság vagy szakaszonkénti koránt sem könnyítő verejtékzés közt, mellyek különböző erősséggel különböző ideig tartottak. Mindazáltal mégis az érverésnek állapotja mindig a' legállhatatlanabb kórjel volt , melly, mint mondám, majd igen lassú > majd sebes és egyenletlen , majd erős, teljes és kemény; majd üres, púha és kicsiny; tehát csak egy óráig sem állandó. A' borzadozás közben vagy maga a' melegség alatt is eleinte soha sem kért a' beteg italt; később mégis szinte olthatatlanná lett a' szomj. Ollykor félrebeszéltenek a' betegek minden észrevehető hőség nélkül is, maga az érverés a' legröstebb levén; máskor, legnagyobb csudálkozásomra a' leg-