Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 2. kötet, 4-6. sz. (1831)
1831. Hatodik füzet
218 I. Értekezések, apróbb közlések, kiróttátok/ kel érezteté öldöklő hatalmát és ugyancsak két zsidó által hozatott Boguslaw és Wasilkowból Kiew fő városba. A' betegség csaknem azon időben jelent - meg Berduzew kereskedő városban is, mint ezt a' későbbi hírek bizonyítják, de valljon az nyugot felé még tovább vonult e, nem hallottam. Kiew fővárosban a' múlt évnek December 25kén kezdődött a'járvány, és csak lassanként öregbedvén folyó esztendei Januarius 10-én érte-el polczáfc (acme); aztán csak hamar és sebesen fogyván, ugyancsak az említett hó' 17-én egészen megszűnt, melly nap az utolsó kóresetek tűntek-föl. Általában véve a' betegség itt szelídebb volt, mint másutt, és csak a' városnak egyik, hegyen fekvő, részére Petseherskre korlátolódott , míg a' másik a' Dnieper folyónak mentében , tehát alacsonyabban, fekvő két része a' városnak (Podol és Kuminovka) valamint a' szinte hegyen fekvő régi Kiew is egészen menten maradtak. A' magam szemeimmel látott és följegyzett 32. kóresetből, és ezen kivül még mintegy 30. szemmel tartott betegeken tapasztalt tüneményekből a* betegségnek következő képét tehetni öszve : A' teljesen ép ember magát roszul kezdi érzeni, fejében nyomást, nehezséget, múlékony ugyan de gyakran visszatérő szédülést, csekély, leginkább hátán futkosó borzalmakat tapasztal; belei föl -'s alá kavarogni, morogni kezdenek, hasa fölfuvódik ; ezek mellett a' végtagok' szörnyű bagyadtsága bántja a' beteget, AŰzellésre gyakran kényteleníttetik , de csak kevés sárgás hugyot képes bocsátni. — Ezen tünemények , mellyek kór előző jeleknek látszanak lenni, teszik az első időszakot; mellyekre