Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
93 tis, mind a matematika és az anatómia terén gyarapítsák. 1 3 A még kézműves ars mechanica az artes liberales tudományához közeledik. Ennek a több — lehetőleg minden! — tudományt egyesíteni törekvő univerzális a szemléletnek a sajátosan reneszánsz uomo universale lett az ideálja. A reneszánszban felébred a renovatio studiorum iránti vágy, éspedig nemcsak a szorosan vett studia humanitatis diszciplínáiban, hanem a tudomány egészében, beleértve ezek sorába természetesen a medicinát is. Ennek a gondolatnak interpretálói a humanisták és nem utolsósorban a humanista orvosok, közöttük számos magyar és Magyarországon működött külföldi orvos. 1 4 A humanista orvosok a skolasztikus tanok kontinuitása mellett a medicina új viszonyát teremtik meg saját tradíciójukkal és ezzel vizsgálataik tárgyával, az emberi test természetével és a természettel általában. A humanisták történeti és nyelvi kritikája segítségével eredeti formájába visszaállított Galénosz tekintélyét ez nem csökkentette, sőt növelte. Erősítette ugyanakkor az anatómiai-élettani gondolkodást, legitimálta az egyre gyakoribb autopsiákat és ezek révén azt a kritikát, mely az antik medicinának csak autoritativ módon őrzött tartalmát illette. A tipikus reneszánsz-humanista Vesalius által megújított anatómia, a későbbi fejlődést meghatározó befolyásával a jelenség paradigmája. Az antik szerzők tekintélye a medicinában, amely korábban legitimációs érvet biztosított, azonban csak lassan adja át helyét a természet autoritásának. A teoretikus medicinában ez a folyamat a felvilágosodás korszakában, a praktikus orvostanban pedig a 19. században fejeződik be. Ilyeténképpen a reneszánsz Medicinájában a tradícióhoz és a természethez való új viszony kialakítása előfeltétele az „újkori" orvostan megjelenésének, de nem azonos azzal. A reneszánsz a medicinában nem az újkor, mégcsak nem is a kora újkor, hanem éppen azok fundamentuma. Nélküle sem fejlődés, sem változás nem következhetett volna be ezen a területen. A reformáció a fent vázolt folyamatot kezdetben kevéssé befolyásolta, noha igen sok orvos már korán a reformáció híve lett. A reformáció intenciói a humanizmuséival megegyeztek, bizonyos gondolatok találkoztak, de az eltérés sem hanyagolható el. Luther Arisztotelésznek a humanisták által éppen „megújított" és megerősített természetfilozófiáját, tehát az akkori elméleti orvostan filozófiai alapját hevesen támadta. A teológiai indíttatású egyetemi reformból a többi fakultás mellett az orvosi kart sem akarta kihagyni. A kar megreformálását azonban átengedte maguknak az orvosoknak, 1 5 akik ezt Melanchton irányításával teljesen a humanizmus szellemében alakították, s egyáltalán nem antiarisztoteliánus módon. 1 6 1 3 Saxl, F., „Science and Art in the Italian Renaissance" in: Saxl Lectures (London, 1957) pp 111—124, valamint Singer, Ch.: „The Confluence of Humanism, Anatomy and Art" in: Saxl F. Memorial Essays (London, 1957) pp 260-269 1 4 Castiglione, Arturo: The Renaissance of Medicine in Italy (Baltimore, 1934); Ruttkay, L.: „Jessen¡ųs als Professor in Wittenberg" Com. Hist. Artis Med. 62—62 (1971) pp 13—57; Schultheisz, E.: „Antonius Gazius und die humanistische Medizin" Med. Mschr. 3 (1961) pp 179—182; u.a.: „Joannes Antonius Cassoviensis, Humanist und Arzt des Erasmus" Gesnerus 17 (1960) pp 117—122; u.a.: „Ein ungarischer medizinischer Humanist, Johannes Zsámboky (Sambucus) und seine Beziehungen zu einigen seiner deutschen Freunde" in: Proceedings Congr. Int. Hist. Med. XXX. (Düsseldorf, 1985), p 440 ff; u.a.: „Zsámboky, az orvos-humanista" Com. Hist. Artis Med. 109-112 (1985), pp 173-180 1 5 WA 6, 459 1 6 Luther, mint ismeretes, nemcsak az orvosi fakultás reformját nem akarja konfesszionálisan befolyásolni, de a medicinát egészen átengedi a humanizmusnak, amennyiben a Disputatio de homine-ben még arról, a medicina elveiivel szemben támasztott teológiai igényéről is lemond (WA 39/2, 175—177), ami teológiai antropológiájában foglaltatik. Ez a szemlélet Európa-szerte uralkodóvá vált a legtöbb egyetemen. így a medicina megőrizhette relatív vallási semlegességét, tudományának univerzalitását akkor is, amikor a valódi és szellemi vallásháborúk a szellemi centrumokat sem kímélték.
