Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
11. Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
72 mányok közötti kapcsolatra vonatkozó ismeretek azonban nem teljesek. Jelentős irodalma van a teológiai és jogi stúdiumoknak, mind a stúdium célját és tartalmát, mind pedig a tananyagot és a használatos kéziratokat, könyveket, illetve azok szerzőit illetően. 5 Az ovostörténelmi kutatás elsősorban a medicina fejlődéstörténetének szempontjából vizsgálta a középkori forrásokat, beleértve az egyes diszciplínák kialakulását, továbbfejlődését. A medicina virágzásának korszakaiból származó írások vizsgálata elsősorban azt igyekszik bemutatni, mit tudott a már kész orvos, mit használhatott a diagnosztika és terápia céljaira. A középkori auctorok egyes munkáinak vizsgálatánál több szerző csak utal arra, hogy az ismertetett mű szerepelt vagy szerepelhetett a curriculumban 6 A középkor orvosának működését és egyetemi tanulmányainak összefüggését nem minden ellentmondás nélkül tárgyalják. Ennek egyik oka az orvosok akkori gyakori kettős — orvosi és teológiai — képzettsége ill. kettős, gyakran hármas funkciója. A későókor gyakori orvosiközigazgatási együttes működése a kora középkorban nemritkán még a papi hivatással is bővült. A klerikus és laikus funkcióik betöltése egyazon képzett személy által magától értetődővé vált. 7 Hogy miként jutott a címéhez, lektori, esetleg jóval magasabb és jövedelmezőbb állásához a klerikus, s milyen egyetemi ismeretek elsajátítása révén — vagy éppen anélkül — tudjuk. Mint ahogy ismerjük mind a teológia, mind pedig mindkét jog tantervét, előadásai anyagait és tankönyveit. 8 Számunkra a kérdés az, hogy milyen tananyagra épült a kor orvosának tudása? A középkori orvosi fakultás tanára mit adott elő, milyen szellemben és milyen rendszerben? Milyen irodalmat használt előadásaihoz, s végül milyen előírt, milyen engedélyezett tankönyvek és egyéb, csak tolerált írások voltak használatban? A kora középkor első évszázadaiban a tanult orvosok száma igen kevés. 9 Az viszont tény, hogy Ravennában és Rómában a 6. században orvosi schola graeca működött. Rómában ennek tanára volt egy ideig az ismert bizánci orvos Alexander TralŲañus. 1 0 Ezek az iskolák azonban orvostörténeti szempontból nem a középkor kezdetét, hanem az ókor végét jelentették. Éppen a Ravennában működött iskolából származik több, görögből latinra fordított ókori kézirat. Simplicius, a ravennai iatrosophista, archiater Agne ųs munkája alapján megkísérelte a Corpus Hippocraticum egyes részeit és azok bizánci kommentárjait az oktatás céljára hozzáférhetővé tenni, latinra fordítani." Nagy jelentőségük ezeknek a későbbi egyetemi ok5 Rashdall i. m.; Mályusz E. i. m.; Bónis Gy. i. m. 6 Grundmann, H.: Vom Ursprung der Universität im Mittelalter (Berlin, 1980); Rashdall, H. i. m., Cobban, Alan B. : The Medieval English Universities: Oxford and Cambridge to c. 1500 (Cambridge, 1988) 7 Az archiatria intézménye példa arra, hogy a koraközépkorban klerikus és laikus funkció miként fonódik össze. Elp¡đ¡ųs lyoni diakónus Theoderik keleti gót király udvari orvosa és kancelláriai tisztviselő. V.o. Fischer, K. D.: ,,Zur Entwicklung des ärztlichen Standes im römischen Kaiserreich" Med. Hist. J. 14, (1979) pp. 165—175. Ugyancsak ilyen funkciót tölt be a görög Anthimus, akit comes-ként is említenek. Ez a comes archiatrorumot jelenti. Vindicianus óta ismert orvosi „felügyeleti hatóság" vezetője, aki többek között az orvosok kiképzését is ellenőrizte. V.ö. Cassiodorus Variae, 23, 4, „Formula comitis archiatrorum" Variae 6, 19., V.ö. még Baader, G.: „Die Anfänge der medizinischen Ausbildung im Abendland" In: Settimane di studio del centro italiano di studi sulT alto medioevo (Spoleto, 1972), p. 677. 8 Mályusz E. i. m.; Bónis Gy., i. m.; Rashdall, H. i. m.; Cobban, A. B. i. in. 9 Ausonius ugyan azt írja, hogy Bordeaux-ban a 4. században az antiknak megfelelő képzés volt, ezt azonban senki nem erősítette meg. V.ö. Ausonius 5, 26, 5., valamint Baader, G.: i. m. p. 677. 1 0 Baader, G.: i. m. i. h. 1 1 Baader a Codex Ambrosianum G 108 lnferiusban bukkant erre és egy Dioszkuridész fordítására. V.ö. Baader, G.: i. m. pp. 685—687 és p. 691.
