Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
III. RÉSZ - A mikroszkopikus kórokozók felfedezése
94 Comm. Hist. Art is Med. Supplementum 15—16 jött létre zavarosodás. De ha egy piciny részecskét is bejuttatott a szennyezett szűrőanyagból, a fertőzés létrejött. Minthogy azonban a tudományos ellenfelek azzal érveltek, hogy a levegő fizikai állapota és kémiai anyagai is elindíthatják az ősnemzés folyamatát, Pasteur egy másik kísérletsorozatot is elvégzett. Keskeny, sokszorosan görbített csövön keresztül hagyta behatolni a levegőt a kísérleti folyadékba, amit előzően sterilizált. A görbületeken a szennyező anyagok lecsapódtak, nem jutottak el az edény belsejébe. Mikroorganizmusok ebben az esetben sem jelentkeztek. Pasteur e vizsgálatai során azt is megállapította, hogy a hegyek magaslatain jóval tisztább a levegő, mint az alacsonyan fekvő területeken. Sokáig nehézségeket okozott a mikroorganizmusok polymo fiájának (sokalakúságának) kérdése. Általában a botanikusok foglalkoztak rendszertani osztályozásukkal. Többségükben növényeknek tekintették ezeket. Egyesek azt gondolták, hogy voltaképpen csak egy fajta létezik, az alakbeli differenciák csupán fejlődési fokozatok, illetve külső feltételek okozta változatok. Sokáig tartott, amíg a helyes álláspont kikristályosodott. Ebben nagy érdemeket szerzett Hermann Hoffmann (1819—1891) giesseni botanikus, akitől a „baktérium" elnevezés is származik. Ferdinand Cohn (1828—1898) breslaui botanikus 1870 és 1875 között kidolgozta a baktériumok fajtáinak differenciáló módszerét, ami nagyban elősegítette Koch kutatásait is. Már Robert Boyle megjósolta, hogy aki egyszer majd megismeri a fermentek működését, az fontos kórjelenségekre is magyarázatot kap. Évszázadokon át érlelődött a várakozás, hogy az élet- és kórtani jelenségeket a természettudományok törvényszerűségeivel megfejtsék. Fokozódott ez az optimizmus a 19. századi vegytan látványos fejlődésének mozgalmában. Érthető, hogy a mikroorganizmusok kóroktani szerepe akkor elsősorban a kémiai folyamatokban való közreműködésük kapcsán vetődhetett fel. Mint ahogyan ezeknek az összefüggéseknek a felderítésére az a vegyész volt a legalkalmasabb, aki a mikroorganizmusok által előidézett kémiai átalakulásokra koncentrált. Pasteur volt ez a vegyész. Más kérdés, hogy az élesztőfermentálás bakteriológiája és a magasabb rendű élő szervezetekben lezajló baktériumhatások között valójában lényegesek a különbségek. Nem igazolódott be az a munkahipotézis sem, hogy a baktériumok a szervezet anyagait kémiailag bomlasztják, ilyen módon mérgezik. Mindezek nem befolyásolták azt a tényt, hogy Pasteur lényegében minden témájában szerencsésen járt el és kitűnő gyakorlati érzékkel oldotta meg mind az élelmezési és selyemipar, mind az állati és emberi orvoslás területein vállalt feladatait. Hatalmas tudományos életművéből itt most a bennünket leginkább érdeklő kutatásait tárgyaljuk. A lépfene oltási kísérleteivel kezdjük. 1838-ban észlelték először, hogy a lépfenében elhullott állatok vérében pálca alakú képletek láthatók a mikroszkóp alatt. 1850-ben Casimir Davaine (1812—1882) és Pierre Rayer is megállapították ezt. Azt is igazolták kísérletekkel, hogy a beteg állat vérével közvetíteni lehet a kórképet. Később az is kiderült, hogy a pálcikákon kívül kerek képletek is láthatók a fertőzött vérben, amelyeket spóráknak neveztek. így álltak a dolgok még másfél évtizedig, minthogy az említett mikroszkopikus képletek kórterjesztő szerepe ezzel még nem bizonyosodott be. Nem minden fertőző hatású vérben találták meg azokat és érthetetlen maradt a spórák rendeltetése is. Pasteur ugyan már helyesen gondolta a selyemhernyó-betegség kutatásakor — ahol szintén találkozott spórákkal —, hogy ezek a kórokozó fennmaradásához szükséges különlegesen ellenálló képződmények, amelyek az élő szervezetbejutva, átalakulnak a típusos pálcika alakzatba. Ezt a feltevést azonban csak 1876-ban bizonyította be egyértelműen Robert Koch
