Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

III. RÉSZ - Az idegi működések és az endokrin szabályozás fiziológiája

89 A feltételes reflexek tanulmányozására kitűnő sebészi készséggel, kísérleti állatain sipolyokat készített, amelyek alkalmasak voltak az emésztőcsatorna különböző szakaszainak megfigyelésére. Kutyái — főként ezekkel dolgozott — a műtét után hamarosan meggyógyultak és hosszú időn át rendelkezésére álltak. Demonstrálhatóvá vált az emésztési folyamat pszichés jellegű szekréciós fázisa, ezáltal a feltételes reflexek közvetlen lezajlása. A sok ezer kísérletből kitűnt, hogy az elemi létet biztosító feltétlen reflexeken kívül kialakulnak a begyakorlással manipulálható feltételesek. Tisztázódtak az asszociáció, az irradiáció, az ingerlés-gátlás, az első és második jelzőrendszer jelenségei. Ezek az észlelések lehetővé tették az alvás, a hipnózis, a neurózisok kialakulásának jobb megértését. Bár Pavlov igen problematikusnak tartotta az állatkísérleti adatok átvitelét az emberi viszonyokra, eredményei kétségtelenül jelentősen gyarapították az emberi pszichológiát és pszichiátriát. Álláspontja szerint a lelki jelenségeket a legmagasabbrendűen szervezett anyagnak, az agynak funkciójaként kell felfogni. A 19. század materialista természettudományának egyik legjellegzetesebb és legnagyobb hatású koncepcióját alkotta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy Nobel Alfréd, egyik nagy tisztelője, az élettani kutatásokat is hangsúlyozottan kiemelte az orvosi díj kategóriájának megállapításakor. Az egzakt neurológia megalapozásában említést érdemel Ernst Heinrich Webernek az érzéklést leíró és objektíve regisztráló vizsgálatsorozata. O határozta meg az ingerküszöb fogalmát, ami azt jelenti, hogy az ingerreakciók csak egy bizonyos mennyiségi határérték felett következnek be. 1861-ben Paul Broca (1824—1880) meghatározta a motorikus afáziát, végleg megcáfolva Flourens felfogását, aki tagadta az agyközpontok (többek között a beszédközpont) létezését. Karl Wernicke (1848—1905) a szenzoros afázia tanulmányozásakor kimutatta az agy asszociációs pályáit, ami egyben az emlékezés mechanizmusára is szerkezeti magyarázatot adott. Igaz, az agycentrumok meglétének tagadói sok adatot hoztak fel, amelyek azt bizonyították, hogy egyes kiesett agyrészletek funkciói pótolhatók, de ez inkább a kompenzációs lehetőségeket erősíti meg. A nyolcvanas évektől szintetizálták a vegetatív idegrendszer működéséről gyűjtött ismereteket. A szimpatikus pályák és funkciójuk felderítésében kiemelkedő szerepet játszott John Newport Lang eÿ (1852—1925) és William Dickinson (1864—1904). Az idegingerület terjedési mechanizmusának tisztázásához nagyban hozzájárultak a szinapszisok (közvetítő állomások) nikotinbénításos vizsgálatai. Á szövetfestési metodikák különbözőségéből is adódóan, hosszú évekig tartó viták folytak arról, vajon az idegrendszer elemi egységei, a neuronok közvetlenül vagy közvetve mennek-e át egymásba. Az előbbi nézet, a „continuitas" hívei Apáthy István (1863—1922) vizsgálataira támaszkodtak, az utóbbit, a „contiguitas" felfogását elsősorban Ramon y Cajal (1852—1934), a nagy spanyol morfológus képviselte, de hozzá csatlakozott Lenhossék Mihály (1863—1937), a pesti egyetem anatómusa is. A vita egyébként az utóbbiak javára dőlt el. Már a múlt század elején megállapították, hogy az érzőidegek a gerincvelőben óvszerųen helyezkednek el. Charles Scott Sherrington (1857—1952) kimutatta, hogy ez a mozgatóidegekre vonatkozóan is így van. Sherrington Pavlov mellett a modern neurofiziológia egyik vezető személyisége volt. Ősrégi felfogás, hogy egyes szervek speciális hatású váladékokat termelnek. Ebből következett az a népi szokás, hogy a bátorság fokozására állati szívet ettek, az értelmet agyvelő fogyasztásával próbálták erősíteni stb. A mirigyek által kiválasztott nedvek hatásával tudományos igénnyel a múlt század derekán kezdtek foglalkozni. A göttingeni fiziológus, Arnold Adolph Berthold (1803—1861) 1849-ben kakasok ivar-