Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Kelemen András: A sámánisztikus tevékenység kórlélektani vizsgálata

-78 Comm. Hist. Artis Med. Su

ppl. 11- 12 (1979) Vagy ahogy Juhász Ferenc írja a rajta hallucinogén anyaggal végzett kísérlet összegzéseként: „.. .S ha én a szer-hatás alatt és után mérgezéses haldokláshoz is hasonlítottam állapotomat, mégis egész-magammal, egész-létezésemmel tudtam, hogy hatalmas életélmény részese voltam..." (1967, 140.) Vegyük sorra a felmerült kórtani nézeteket! Az eszméletlen állapotok és automatikus mozgások kapcsán felmerült az epilepszia diagnózisa; a sámánnáválás szakában jelentkező — homályállapotban történő — đbolyongások pedig annak temporális (—halántéklebeny ) vagy más néven pszichomotoros formájára utalnának. Azonban e tünetek a sámántevékenység megkezdésekor — vagyis egy kifejezetten lelki esemény: a döntésre jutás kapcsán — megszűnnek. „Uralkodni tud ezen az epilepszián'''' — mondja Eliade (1951, 39.). Ez pedig az agynak ilyen szervi megbetegedésénél élettani lehetetlenség. Ha uralkodni tud rajta, akkor nem epilepszia. A másik, organikus betegséget támogató feltevés szerint gyanúba vehető az agyvelőgyulladások szerepe a sámánná válásban. Az encephalitis letĥargiça gyakori tünetei közé tartozik a magas láz, lihegő légzés, görcsös köhögés, tüsszentés, ásítás; valamint a súlyos alvászavar (hetekig tartó alvás, álmatlanság, inverz alvás), a szemizmok — átmeneti vagy tartós bénulása. A tajgában gyakori a betegségnek kullancsterjesztette formája (kullancs-enkefalitisz); ennek kezdeti szakában különösen gyakoriak a lelki zavarok: bágyadtság, tudatborulás-delírium, az érzelmi élet beszűkülése a teljes közönyig (apátia), elmékezészavar, mély öntudatlanság. Egyes esetekben katalepsziás tünetek is, mint a beszédkésztetés tartós hiánya (mutacizmus), különleges testhelyzetek felvétele, paralogia (a kérdésekkel összefüggő, de nem odaillő válaszolás), a beszéd és a cselekvés szakadozottsága, ritmikus mozgások, szavak-szótöredékek végtelen ismételgetése, torz hangú beszéd, fintorgás (paramimia), különös öltözködés. A kórállapot lezajlása után tartósan fennmaradhat fejfájás, szédülés, álmatlanság, fáradékonyság. Mindezek a tünetek többé-kevésbé fellelhetőek a sámán-iniciáció folyamán (Grÿñaeųs, 1966, 74—76). Ehhez járul Bencze József (1960, 77—78.) érdekes közlése. Egy 12—13 éves, agyvelőgyulladásos gyermekhez ment ki, és annak a nagyapja így fogadta az orvost: „.. .megmondtuk az uraságnak, hogy mihozzánk ne kiŲđjön doktort, mert úgyis hiába küldi, az nem idevaló, mert a gyermek táltosnak született, mert fogakkal jött a világra, most csak rémületben (=révületben) van, nincs ennek baja, megtart egy pár napig, aztán magához tér, elszáll a rejtelme, mindig hallottam a régi öregektől, hogy ezekből lesz azután a jó gyógyító tudományú ember. Most szíjjá magába a gyógyító hatalmat.'''' Tehát a nagyapa a sámánná válás tüneteit vélte felfedezni a gyermek betegségében. Mindezek az adatok igen elgondolkoztatok. Azonban: a táltossá válás után egészséges, sőt átlagfölötti teljesítményekre képes embernek írják le a sámánt; s mi fő: valahányszor csak akarja, újra vissza tud esni a fentiekben jellemzett állapotba. A vírusfertőzés pedig nyilvánvalóan nem esik az akaratlagos szabályozás lehetőségei közé. Egyébként maga Grÿñaeųs (1972) zárta ki később e kórtani megközelítés jogosultságát. A harmadik nagy betegségcsoport, ami a kérdés kapcsán felmerült, a sizofrénia. Silverman (1967, 21 — 31) kifejezett párhuzamot von a Sullivan (1953) által esszenciálisnak nevezett sizofrénia-forma és a sámánizmus között. Mellőzzük most azt a kérdést, mire menne a való világban egy tébolyodottak vezette, azokat példaképül választó közösség. Kíséreljük meg pusztán orvosi oldaláról megragadni a kérdést. A Sullivan szerinti osztályozás hibája, hogy kizárólagosan élménytünetekre hagyatkozik