Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Spielmann József: Történelmi reflexiók a népi orvoslás és az orvostudomány viszonyáról

Spiel mann J.: A népi orvoslás és az orvostudomány viszonyáról 43 sítő orvosi írások révén hatolt be, s az új szemléletet a nép beillesztette hagyományos hiedelemvilágának koordinátái közé. Ugyancsak a skolasztikus orvostudományból szivárgott alá népgyógyászatunkba a betegségeket a „levegő megromlásával" és „ártalmas kigőzölgésekkel" magyarázó „miazma"-tan is. A humoralizmus és a miazmatan a népgyógyászatunk világában ma is uralkodó felfogás, vagyis Oláh Andort idézve megállapítható, hogy népi hiedelmeink „kóroktani szemlélete" megrekedt a tudós orvoslás XVII. századi szintjén. Mert ha népgyógyászatunk a megbetegedések fertőző voltáról szóló nézeteket az egyes kórállapotoknál el is fogadja, azokat végső fokon alárendeli hagyományos, animista, ĥųmorális nézeteinek, a miazmatannak. Népgyógyászatunk jelentős részét a gyógynövények alkotják. Hogyan viszony ának egymáshoz a népgyógyászatunk és a mai tudós orvoslás használta gyógynövények? Erre a kérdésre a gyógyszertan és egyben az erdélyi népgyógyászat avatott ismerője Rácz Gábor adja meg a választ. a) Egyes gyógynövények használata mind a népi, mind a tudós orvoslásban ma is azonos (mezei zsurló, boróka, fekete bodza, kamilla). Olyan gyógynövények ezek, melyek vagy a tudományos gyógyászatból kerültek a népi orvoslásba, vagy az orvostudomány használatukat a néptől tanulta és később kísérletesen igazolta. b) A konzervatív népgyógyászat olyan gyógynövényeket is használ, melyeket a tudós orvoslás, amelyből átvette, időközben elhagyott, mivel hatástalanoknak bizonyultak (fehérmályva, istenfa, derece-fű). c) Egyes gyógynövényeket mind a népi, mind a tudós orvoslás használ és alkalmaz, de eltérő javallattal. így például a vadgesztenyét a népi orvoslás reumás bajok esetén, az orvostudomány viszérgyulladásokban ajánl. d) A népgyógyászat olykor az orvostudományban is használt gyógynövények rokon fajaival él. így például nem Inula Heleniumot (örvénygyökér) használ, hanem más Inul a-f éleségeke t. e) Népgyógyászatunk sok olyan gyógynövényt alkalmaz, melyeket a tudós gyógyászat nem ismer. Ezek kísérletes vizsgálata föltétlenül szükséges, ugyanis több kutatócsoport, köztük a marosvásárhelyi is bizonyította egyesek hatékonyságát. A varjúmák (hibiscum trióñiųm) például kitűnő vizelethajtó, a jezsamen (Philadelphus coronaris) a fehérfolyás kezelésében igen hatékony. f) Mérgező, igen erős hatású növényeket is alkalmaz népgyógyászatunk (fehér akác levele, gyöngyvirág levele, bolondító belénđek). Jóllehet adagolásában a nép is igen óvatos, használatuk mégis eleve veszélyes, halálos kimenetelű lehet. A népi és a hivatalos gyógyászat jelenlegi viszonya — ahogy ez az erdélyi gyógynövények ellenőrzése során kiderül — útmutatóul szolgálhat az erdélyi népgyógyászat múltjának tanulmányozásához is. Aki a hazai „sajátos" „honos" magyar gyógynövényeket kutatja, annak mindig szem előtt kell tartania két alapvető tényt: a történelmi elemzés azt tanúsítja, hogy a tudós gyógyászat hatása népgyógyászatunkra a századok folyamán igen jelentős volt, s az erdélyi magyar, román és német népgyógyászat, kölcsönhatásuk következtében, számos analóg eljárással él. A népi gyógyászat hatásával tudós orvosi és orvosbotanikai műveink keletkezésére, illetve az utóbbiak befolyásával a népi gyógyászat kibontakozására számos közlemény foglalkozik. Melius Juhász Péter Herbariuma hatását tanulmányozva állapíthatta meg Halmai János, hogy az abban foglalt gyógynövények egy részét hasonló javallattal ma is használják Békés megyében.