Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Lóránd Klára: Adalékok a fene és az íz nevű betegségek kapcsolatához
174 Comm. Hist. Arti s Med. Suppl. 11 — 12 (1979) szemgyulladás, nátha 9 7, lázkiütés a szájon 9 8, fejbőrbetegség 9 9, szifilisz 10 0. A folyosó jelentése lehet még folyó nátha, seb, rák 10 1. Rákos sebre használják még a rosseb elnevezést is. 10 2 Legkorábbi nyelvi adataink arra utalnak, hogy az iz 'árnyék, lélek, ártó szellem' és ehhez hasonló jelentésekkel szerepelt a finnugor rokonnyelvekben. Feltehető, hogy a fene szó — ami a jelenlegi tudásunk szerint— a fen ige származéka, szintén valamely ártó hatás megszemélyesítése, illetve ilyen jelentésben is használatos lehetett. Minden olyan betegségnév tehát, ami az íz vagy a fene szavainkkal nyert kifejezést, az ősi hitvilág betegség-felfogására, a legősibb idevágó nyelvi megnevezésekre megy vissza. Ezen ősi betegségkép azonban nem volt specifikus, hiszen az íz vagy valamely más ártó szellem gyakorlatilag a test bármely pontját megtámadhatta. Ez az ősi aspecifikus jelleg magyarázza azt a tényt, hogy az iz és a fene szavunk — de talán elsősorban az utóbbi — a betegségek széles skálája neveként vált használatossá. Érthető tehát, hogy az orvostudomány számára ez a szükségtelennek látszó általánosság hamarosan tudománytalannak tűnt, ezért igyekeztek a betegségnév általánosságát, tág jelentéskörét csökkenteni. Az azonos tünetekkel rendelkező betegségek csoportját tájegységenként azonos névvel nevezték általában. Ugyanaz a név azonban az ország más vidékein, vagy az elmúlt évszázadokban más betegséget is jelenthetett. A fenéről és az ízről való adatok azt mutatják, hogy e két névvel megnevezett betegség legtöbbnyire kiütéses, sebes, rothadó bőrbetegséget, szájüreg betegséget, rákos folyamatokat jelentett. Későbbi keletű olyan szókapcsolatok és másodlagos értelmezések is elterjedtek, melyek ideges, ingerült, szenvedélyében túlfűtött, idegállapotában irritált jelentéssel is bírt, mint pl. „eszi a fene" kifejezés. A múlt század mitológiai kísérleteiben pedig a betegségeket megszemélyesítő lények közé sorolták a fenéhez hasonlóan az ízt is. Az íz finnugor eredetű szó. Török és iráni egyeztetése téves. A finnugor alapalak 'ice' vagy 'ise' lehetett. Rokon nyelvi megfelelőit másutt is megtaláljuk. A vogul 'is — jis' és az osztiák 'is — Is' jelentése árnyék, lélek, nyugtalanul szállongó kóbor szellem. A finnugor népek hitvilágának egyik általános jellemzője volt a dualisztikus lélek hit. Megkülönböztették a szervie ket (testi lélek, életlélek) és az árnyék eiket (szabadlélek, tükörkép½ ek, kijáró lélek). A fejben lakó árnyéklélek a testtől független, az embertől már élete során is elszakadhat. A halál után sem szűnik meg létezni, s akár vissza is térhet szellemként. Az árnyéklélek képzetének pszichikai realitása az álomlátás. Napjaink primitív kultúrái bizonyos vonatkozásokban azonosíthatók az archeológiai kultúrákkal. A mai népek elődeinek hiedelmeiben közös elemeket találunk a primitívekével. Az árnyéklélek hiedelem általánosan elterjedt elképzelés a ma élő primitív népek között is. Az etnográfusok részletes megfigyelései szerint valamennyi primitív nép nyelvében van egy szó, amely az ember árnyékát, tükörképét; mindazt, ami az emberhez hasonló, de nem maga az ember és a 'lelket' is jelenti. 9 7 Nyelvtudományi Értesítő 50:68 9 8 Nyelvészeti Füzetek 34:34 9 9 Új Magyar Tájszótár 100 Magyar Nyelvőr 17:130 10 1 Magyar Nyelvtörténeti Szótár 1890. 10 2 Berde 1940. 232.
