Antall József szerk.: Historia pharmaceutica / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 9-10. (Budapest, 1977)

Antall J.: A gyógyszerésztörténelem Magyarországon. 15 hiszen mindkettőnél olyan történeti dokumentatív jelentősége van a tárgyi anyagnak, ami az általános történettudománynál sohasem játszik ekkora szerepet, legföljebb azoknál a korai korszakoknál, ahol a régészet eredményei jelentik a fő fogódzókat, így tulajdonképpen a technikatörténethez hasonlóan, a több dimenziós tárgyi anyag magának az orvosi-gyógyszerészi gyakorlatnak rekonstruálásához elsődleges forrásanyag minden korban. IV. így koncepciónk lényege még nagyobb támaszt kap abban, hogy intézetünk az egységes szakterület muzeális tárgyi, könyvtári és levéltári forrásanyagának gyűjtőhelyeként is alkalmas bázisa a kutatásnak. Az intézet alapja minden vonatkozásban az 1837-ben létesített Királyi Orvosegyesületnek 1842-ben létrejött könyvtára, valamint az 1837-től létező levéltára és az 1905-ben létesített múzeuma. E gyűjtemények átvételével fokozatosan alakította ki intézetünk végleges képét, magába olvasztva valamennyi korábbi kisebb gyűjteményt is, így a Királyi Orvosegyesület feloszlatása után már önálló jogi személlyé válva, 1965-ben felvéve Semmelweis Ignác nevét is. Az orvostörténelemmel párhuzamosan fejlődött gyógyszerésztörténeti múzeumügy eredményeként részben a ma Romániához tartozó Kolozsvárott alakult ki múzeum a századfordulón, részben pedig Budapesten, ahol 1906—1963 között kisebb gyűjtemények, több-kevesebb önállósággal működtek a Nemzeti Múzeum, illetve a budapesti Egyetem gyógyszerészeti kara keretében. De intézetünk az 1960-as években átvette valamennyi korábbi gyógyszerésztörténeti gyűjteményt is, majd pedig a saját általános gyűjteményein és kiállításain kívül létrehozta Budapesten az „Arany Sas" patikamúzeumot, valamint az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtárat mint külön gyűjteményt is. Továbbá vidéken több gyógyszerésztörténeti múzeumi gyűjtemény létesítését segítette elő, amelyeket részben közvetlenül igazgat, részben pedig felügyel. Ennek megfelelően múzeumi gyűjteményi rendünkben található önálló gyógyszerészi szakgyűjtemény, ahol az officina állványedényzetet (kerámia, üveg, fa), a laboratóriumi edényzetet, valamint a gyógyszerészeti eszközanyagot tartjuk külön gyűjteménycsoportokban, továbbá egy-egy egységet képeznek a gyógyszerek, gyógyszertartók, alapanyagok (drogok stb.) ásványok, bútorok, emléktárgyak. Ahol a műfaji meghatározók a fontosabbak, ott pedig együtt jelentkezik a gyógyszerészeti jellegű anyag az orvosival, így a képzőművészeti, az iparművészeti, régészeti, numizmatikai, népi gyógyászati stb. szakgyűjteményekben. Gyógyszerészeti vonatkozásban külön kiemelnénk a különböző XVI—XIX. századi európai (itáliai, francia stb.) kerámia patikaedényeket, valamint magyar szempontból a habán, holicsi és más fajansz edényeket. Gyógyszerésztörténetünk iparművészeti megjelenésében jellegzetesen középeurópai, a legnagyobb hasonlóságot — a közös történelmi múlt miatt is — az osztrák, illetve a délnémet iparművészettel mutat, stílusában a késő reneszánsz, a barokk, a rokokó, a klasszicista, empire, bidermeier stb. stílusok önálló és néha bizony már az eklektika előtt is vegyesen jelentkező stílus-megnyilvánulásokkal. Összegezve, a Semmelweis Intézet mint az orvos- és gyógyszerésztörténelem bázisintézete igyekszik a magyar kutatóknak minden lehetőséget megadni a kutatáshoz, továbbá a továbbképzéshez (tanfolyamok a postgraduális intézettel), megfelelő kiadványok megjelentetésével segítve mindezt elő. Meggyőződésünk, hogy a forrásanyag