Antall József szerk.: Historia pharmaceutica / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 9-10. (Budapest, 1977)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Csurgay Kálmán Gyógyszerészi Közlönye
142 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 9—10 (1977 jr Pályafutásának csúcspontját az önállóan szerkesztett és kiadott „Gyógyszerészi Közlöny" jelentette. A „GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY" Már „Orvosi emlékek Szabolcs-Szatmárban" c. munkámban utaltam arra [2], hogy dr. Csurgay József büdszentmihályi orvos gyógyszerészfia, Kálmán alapította és szerkesztette a „Gyógyszerészi Közlöny"-t. Ehhez Molnár megyei adatgyűjtése [5] nyújtott támpontot, valamint irodalomtörténeti és életrajzi szempontból használhatóak Gulyás [4] és Szinnyei [8] utalásai. Mindenesetre a folyóirat pontos címét is (ui. Gyógyszerészi helyett sok esetben Gyógyszerészeti Közlöny-t használtak) csak akkor tudhattam meg, amikor eredetiben átnézhettem [3] az egyes évfolyamait. A folyóirat a gyógyszerészet tudományos szolgálatát és a gyógyszerészek érdekvédelmét tűzte ki célul. Szerkesztette és kiadta: Csurgay Kálmán, aki a hetilap 1885. március 28-án megjelent I. évf. 1. számában az „„Előfizetési felhívás"-ban így írt: „Igen tisztelt Kartársak/ A gyógyszerészi szaklapirodalom terén 8-ik éves, a Gyógyszerészi Hetilapnál főmunkatársi, majd társszerkesztői minőségben töltött működésem alatt megismerve azon az idő haladásával fokozódó igényeket, melyeket kartársaim a gyógyszerészi szaklapok iránt ma jogosan támasztanak, meggyőződésből állíthatom, hogy a hazai gyógyszerészi kar e téren való igényei kielégítésére hiányát érzi a létezőkön kívül még egy bővebb tartalmú, szaktudományainkat korszerűbben művelő, közös érdekű, ügyeinkben szélesebb körű működést kifejtő gyógyszerészi szaklapnak. Támaszkodva jelzett valamint a Magyarországi gyógyszerész egylet megbízásából Gyógyszerészeti tankönyv gyakornokok számára címen írott művem által is tanúsított szakirodalmi működésemre, a nevezett laptól megválván, önállóan e Gyógyszerészi Közlöny megalapítása által kívánom az említett hiányt pótolni s korszerűen szerkesztett szaklapot nyújtani igen tisztelt kartársaimnak, mely egyrészről úgy az elméleti, mint a gyakorlati gyógyszerészi tudományok haladásának ismertetője legyen, másrészt a gyógyszerészi kar ügyeinek előmozdításában teljes odaadással közreműködjék. A szerkesztőség részére szakavatott munkatársakat már ez ideig is sikerült megnyernem, kik velem együtt fognak működni a kitűzött cél elérésére." A lap szombatonként jelent meg, mérete: 18 cm×26 cm (azaz „egy nagy nyolczadrét ív") volt. A kezdetben heti 12 oldal terjedelemben megnőtt, ami kitűnik az egyes évfolyamok oldalszámaiból is: 1885. I. évf 482 old. 1886. II. évf 624 old. 1887. III. évf 648 old. 1888. IV. évf 844 old. 1889. V. évf 834 old. 1890. VI. évf 848 old. 1891. VII. évf 844 old. 1892. VIII. évf 840 old. A tartalomjegyzék illetve, tárgymutató rendszerint a következő rovatokat tüntette fel: Hivatalos, Egyleti ügyek, Vezérczikkek, Tudományos közlemények, Irodalom, Kereskedelmi közlemények, Tárcza, Vegyesek, Szerkesztői levelező, Nyílttér, Hirdetések. A hetilap első számát „Mutatvány"-ként megküldték az összes hazai gyógyszerésznek. A nem önálló okleveles gyógyszerészek, a nem okleveles segédek, a gyakornokok és az egyetemi gyógyszerészhallgatók féláron kapták a Gyógyszerészi Közlönyt.