Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Lükő Gábor: Anya- és csecsemőóvó képek a régi magyar szekrényeken

194 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) 13. A varázsdob ábrázolása hímestojásokon (1—2) és szekrényeken (3—5): 1. Kaposvár, (Malonyay III. (324)) — 2. Zalacsány (Malonyay III. 328)) — 3. Hódmezővásárhely, (Móra F. Múzeum 52.2444.1.) — 4. Poroszló (Malonyay) — 5. Palócföld (Néprajzi Múzeum 53.11.3.) akarja a dobot. De nem csupán praktikus célt szolgál a zsinór és a karika, hanem szimbólummá Vált és a dob bőrére festve a napot jelöli és sugarait. Nem is egy hasonló díszítésű altáji dobot mutatott be a magyar olvasóknak Jankó János (Ethnographia 1900) Potanin orosz kutató nyomán, újabban pedig Ivanov Sz. V. foglalkozott behatóan ezekkel a dobokkal (Sbornik Muzeja Antropologii i Ethnografii XVI. 1955.). Az általunk közzétett anyagból válogattam össze a 14. képen látható variánsokat, a 13. képen bemutatott magyar dobábrázolások párhuzamaként. Mindkét képen azonos számmal jelöltem az összetartozó darabokat. Bizonyos, hogy a magyarság legkésőbb a IX. században megismerkedett ezzel a dobtípussal, a kazárok ugyanis ismerték és olyan társadalmi szimbólumként alkalmazták, melyet mi is átvettünk tőlük. A Don mellékén tanyázó magyar törzsek a kazár kagán tanácsára választottak közös fejedelmet és kazár eredetű névvel kündü-nék nevezték azt. E név török eredetijének jelentése „napos", „napfényes" (Pais Dezső: A gyula és a kündüh. Magyar Nyelv 1931.). A kazár kagán előtt ugyanis, valahányszor kivonult, egy „naphoz hasonló tárgy"-at vittek, mely „a dob mintájára volt készítve" (Ibn Roszteh egykorú híradásából, Pauler—Szilágyi: A ma-