Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)

Képek a gyógyítás múltjából (kiállítási vezető)

VI. A MAGYAR KERÁMIA PATIKAEDÉNYEK FEJLŐDÉSÉNEK KÉT ÉVSZÁZADA (XVII. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁTÓL A XIX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁIG) Kiállításunkon az orvosi elmélet, az orvosi gyakorlat és a gyógyszerészet történetét - az adott lehetőségek között - szigorú kronologikus sorrendben tárgyaljuk. Ettől az alapelvtől a magyar patikaedények és a balneológia tárgyalásánál eltértünk. Nem annyira esztétikai szempontok miatt - bár ezek is közrejátszottak - tárgyaljuk külön és kiemelve a magyar kerámia patikaedények kétévszázados fejlődését, hanem azért, mert ez a folyamat egységes, és híven tükrözi a magyar kerámiaművészet akkori európai színvonalát. A magyar kerámia története az Árpád-kori (907-1301) - eddig megfejtetlen - fenékbélyeges használati edényeket készítő fazekasok munkásságával kezdődik. Az addig mázatlan agyagedényeket a középkorban ólommázzal borították. Mátyás király uralkodása alatt (1458-1490) az udvar részére dolgozó olasz (faenzai) mesterek hozták be a töretlen fényű ónmázat, de az így készített kerámia elterjedése a XVI. század közepén Magyarországra települt - vallási üldözések elől menekülő - habánok érdeme. (A habán szó a „Haus haben"-ből ered.) Ennek az anabaptista (újrakeresztelkedő) vallási szektának eredete még ma sem tisztázott. A szigorú vagyon- és házközösségben élő habánok vándorlásának állomásai: Észak-Itália, Franciaország, Svájc, Dél-Németország, Ausztria déli és keleti tartományai, Morvaország, és 1546-47-ben Magyarország. Hazánkban a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben voltak településeik. Ezek a szorgalmas mesteremberek sokféle ipart űztek, de igazán maradandót a kerámiában alkottak. A habán fajanszművészet jellemzője a tejfeles ónmáz - a XVII. századtól kezdve gyakran kék - és a négy, magas hőfokon kiégetett „habán" szín: sárga, zöld, kék és mangán-viola. A díszítésre használt motívumok sajátos egyéni ízük ellenére a reneszánsz olasz, török-magyar, delfti (Németalföld) és végül népies tájjellegű magyar, szlovák és erdélyi stílusáramlatok hatását tükrözik, amelyek egyben időrendűségüket is meghatározzák. Készítményeik igen kevés kivétellel mindig feliratosak, és rendszerint évszámosak. Legrégibb habán patikaedényünknek a V[inum] CERASO[rum] feliratú hordócskát tartjuk, amelyből - vagy ehhez hasonlóról - a Batthyányak tulajdonában volt rohonci vár 1634-ből keltezett inventáriumában történt említés („Uy Köröztien földbul czinalt hordoczkak..."). (IX. kép) Évszámozott (1648) a kandalló formájú rózsavíztartó - lavabo -, amely falra akaszthatónak készült. (X. kép) Különösen szép az 1661-es évvel jelölt hatszögletű, virágmintás kenőcs- vagy balzsamtartó, széles szájnyílással, delfinfüles csavaros ónkupakkal. Hasonló művészi értéket képvisel az 1686-ban Gregorius Genser részére készült hatszögletű orvosságospalack. A fedeles, füles kancsó érdekessége a