Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)

Semmelweis szülőháza - a Múzeum otthona

megmentője". (88. ábra) Az emléktábla is elpusztult a második világháborúban. Helyette most egyszerű márványlap hirdeti: „Semmelweis Ignác szülőháza és hamvainak nyugvóhelye(89. ábra) Ehhez még tegyünk hozzá annyit, hogy az összeírási lapokon említett Semmelweis Júlia nemcsak akkor élt még, amikor először felmerült a Meindl-ház megjelölése, hanem 1906-ban is, amikor elhelyezték az emléktáblát. Sőt, részt vett fiával, Ráth Péterrel együtt a hivatalos ünnepségeken is. Idős nővérén kívül megjelent még özvegye, Semmelweisné Weidenhofer Mária is, akinek fénykép őrizte meg alakját a szülőház előtt. A fényképet a Vasárnapi Újság is közölte. A szülőházat megjelölték ugyan, de ezen túlmenően évtizedekig nem sok történt az épület megmentéséért. Kis híján osztozott az elöregedett városrész, a Tabán többi épületének sorsában, a lebontásban. Az egykori girbegörbe utcák helyén zöldellő park lett, és már csak egy-egy épületrom emlékeztet a régi időkre. Ebből az omladozó épületből is menekült minden család, és a városrendezési érdek már a lebontást helyezte kilátásba. Ettől ugyan megmenekült Semmelweis szülőháza, de a második világháború már nem volt tekintettel a ház jelentőségére. Ma már nehéz volna végigkísérni azt a hosszú utat, amelyet a második világháborúban félig elpusztult, de már előbb is lebontásra váró épület megmentéséért és újjáépítéséért megjártak az orvostörténelem és a műemlékvédelem lelkes munkatársai. A helyreállítási munkálatok 1962 és 1964 között folytak. Súlyos és bonyolult feladat várt a tervező építőművészre, Pfannl Egonra. Modern múzeumot kellett terveznie egy félig megmaradt, félig elpusztult polgárházban. A megmaradt eredeti részre, a homlokzat helyreállítása (90-91. ábra) után az elpusztult belső részek helyén jól megkülönböztethető modern kiállítási termeket tervezett. Ebben az épületben talált otthonra a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, és itt helyezték el 1964. október 15-én, az udvar Várhegy felé eső falában a nagy magyar orvos műanyag tömbbe foglalt csontjait. Ütja oda vezetett, ahonnan élete elindult. Most már talán joggal remélhetjük, hogy földi maradványainak ötödik nyugvóhelye, valóban „végső nyugvóhely" lesz. Előtte szimbolikus szobor áll, Borsos Miklós modern vonalú alkotása, amely jól mutatja a művész törekvését az „anyaság" gondolatának megidézésére. (92. ábra)