Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Kézmárszky Tivadar

A könyv bevezető részében részletesen ismerteti az intézet elhelyezését, berendezését, felszereltségét és működését. Foglalkozik az orvosok, a sebészek és a bábatanulók oktatásával, nevelésével. Majd hét főfejezetben tárgyalja a következőket: a forgalom, a szülés élettana, a terhesség és szülés kórtana, a végrehajtott műtétek, a gyermekágyi viszonyok, a halálozás, végül pedig az újszülöttek egészségi viszonyai. Bábakönyvét magyarul nyolc ízben, német nyelven háromszor adták ki. Családja nem volt, klinikája pótolta azt. Munkatársainak a hallgatókra vonatkozó türelmetlenségből fakadó panaszaira igazságos válasza a következő volt: . . . „Ne felejtsétek barátotñ, hogy mi vagyunk értök és nem fordítva ..." A szorgalmas tanítványt figyelmével halmozta el. A tehetségest kiválasztotta, munkára serkentette. Széleskörű, nagy irodalmi tájékozottságával szívesen és állandóan segítette hallgatóit mind a kisebb közlemények, mind a nagyobb szakmunkák elkészítésében. Előbb említett „Jelentésé"-ben szinte mind megtalálhatók a szülészeti ügyek reformjára vonatkozó, később megvalósult javaslatok. Megtalálhatók benne azok a követelmények is, amelyek közleményeinek megírásában vezették: ... „Bármily jelentéktelenek - úgymond - észleleteim s bármily csekély statisztikai értékkel bírnak is azok, egyről biztosíthatom ügytársaimat: jegyzeteim hívek, s egyedül azt tartalmazzák, tni észlelés alá került." Nagyon aggódott minden betege életéért, sorsáért. Ha valamelyik lázas lett, szinte beteggé vált maga is. Tanítványai ilyenkor lábujjhegyen jártak körülötte, suttogva beszéltek, Kézmárszky pedig szomorúságában alig ismert mértéket. Halvány lett az arca, szemei beesettek lettek. Még a hangja is megváltozott. Külsejében vékonnyá, megtörtté, betegessé vált. De örülni is nagyon tudott, különösen annak, ha tanítványai valami eredményt értek el vagy olyankor, amikor a szülőnők jobb ellátásáért, s az oktatás megjavításáért folytatott harca eredménnyel kecsegtetett. Szoborleleplezési ünnepségén (1906) mondotta egyik tanítványa a következőket: . . . „Egyszer szokatlan időben lépett be hozzám. A miniszterelnöktől, Wekerlétől jövök ... a kisház helyére fényes intézetet kapok . . . Életem egyetlen nagy vágyát mégis csak teljesülve látom" ... 141