Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)
A) A közegészségügy rendezését megelőző néhány jelentősebb esemény és az 1876. XIV. tc. megalkotása
A „Generale Normativum in re sanitatis" részletesen felsorolta, hogy az egészségügyi intézkedések hová (városi, megyei hatóságok) tartoznak. Rögzítette azt is, hogy azok egészségügyi kérdésekben csak az orvos vagy sebész megkérdezésével járhatnak el és a helytartótanácsnak jelentést kell tenniök. A helytartótanács alá volt rendelve az országban valamennyi orvos, sebész, gyógyszerész és szülésznő. Ugyanakkor alárendeltjei voltak ők a megyei (városi) hatóságoknak is. Az engedetleneket meg is büntethették (megintés, pénzbüntetés, tisztségükből való elmozdítás). Egyébként egyikük helyzete sem volt rózsás. 1772-től kezdődően a magyar orvosoknak a nagyszombati, majd annak áthelyezése után a budai (1777), később pedig a pesti (1784) egyetemen kellett vizsgázniok. De minden tekintetben hátrányban voltak a Bécsben oklevelet nyert orvosokkal szemben, akik bárhol, az egész Monarchia területén külön engedély nélkül, szabadon gyakorolhatták foglalkozásukat. Csupán évi jelentéstételre voltak kötelezettek működési területük egészségügyi helyzetéről. A gyógyszerészetet az ún. pozsonyi „taksa" (Torkos Justus János: „Taxa medicamentorum, 1744) szabályozta. A gyógyszerészek feladata volt, hogy orvosi szereket rendelvényre kiadjanak, és hogy hivatásukat „tisztítók, hánytatok, izgatók s különösen a mérgek kiszolgáltatása által át ne lépjék". Orvosi rendelvény nélkül csupán enyhébb izzasztók, hashajtók stb. kiszolgáltatására voltak feljogosítottak. A gyógyszerészek képzését a „Generale Normativum in re sanitatis" rendezte. 1772től három hónapos egyetemi tanfolyamot kellett végezniök. (A tanfolyam időtartamát később, 1774-ben egy, 1813-ban pedig két évre emelték). A sebészeknek (kirurgus) csak akkor volt megengedett a belbetegségek gyógyítása, ha orvos nem volt elérhető. De még akkor is megtiltott volt, hogy különböző „veszélyes" gyógyszereket (arsenicum, phosphor, higany) belső szerként rendeljenek. A tényleges sebészeken kívül a sebészi címet használhatták a külön céhbe tömörült borbélyok és fürdősök is; egyénenként 5
