Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - II. rész. Közegészségügyi szolgálat - I. fejezet. Közegészségügyi szolgálat a községeknél

s egyesek könyöradománya nem elégséges. Eltekintve attól, hogy ezzel majdnem szabadalmazva van a koldulás és eltekintve attól, hogy az elégséges, vagy elégtelen segedelem fogalma felette tágas értelmű, melynek pontosabb meghatározásával a községekben senki sem törődik: a községek e nagy közterhek nyomása alatt majdnem rá vannak kényszerítve, hogy a szegégények ellátásának azon forrásait használtassák ki, amelyek költségükbe nem kerülnek. A jótékony intézetek, ide számítva a jótékony egyesületet is, általában véve számosak ugyan, de erőtlenek. Egy-egy cseppet képeznek a nyomor tengerében. Az egyesek könyöradománya az, amire a szegények rá vannak utalva. A szegények jobbára csak akkor képezik a községek valóságos és tényleges terhét, ha már annyira elnyomorodtak, hogy egyik háztól, egyik községtől a másikig vándorolni nem képesek és amikor búcsút vesznek az élettől s az illetőségi községnek a temetési költséget viselnie kell. A vagyontalan nem közveszélyes elmebetegek, a bárgyúak, a hülyék, a siketnémák és más testi fogyatkozásokkal bírók még mindig a gyermekek és gyerkőczök embertelen gúnyolódásainak és évődéseinek tárgyai. Következése ez annak, hogy ily szerencsétlenek számára nincsenek elégséges számban intézeteink, nincsenek menedékházaink; de másrészről annak is folyománya, hogy a gyógyíthatatlan keresetképtelen betegek, kivéve a bujakórosokat, rendszerint csak három hónapig ápoltatnak a közkórházakban. A három hónapon túl terjedő ápolás már csak a belügyminisztertől esetenként kikérendő engedély alapján lehetséges, ha a beteg felgyógyulására kilátás van, hogy ha egyéb fontos körülmények teszik szükségessé, mely esetben a kórházi igazgató, a kórlelet csatolása mellett közvetlenül kérheti a belügyminisztertől az engedélyt. — Ha a vagyontalan betegek kigyógyulva vagy félig gyógyultan kerülnek ki a kórházból, az utóbbi esetben feltétlenül, az előbbiben míg munkához és keresethez jutnak, kénytelenek az egyesek könyöradományait igénybe venni. A községek a szegényügy ily módon történö ellátásának sem bírják a terheit és a betegápolási adó különösen a felvidéki szegény vármegyékben elviselhetetlenül nehezedik reájuk". . . 103