Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
TANULMÁNYOK - Benkéné Jenőffy Zsuzsanna—Benke Tibor: A homeopátia fogadtatása a magyar egyház(i)ak körében a 19-20. században
40 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) ugyanis a papokból és a tanítók soraiból került ki, akiknek a tömeg előtt tekintélyük volt s arra hatással is voltak, érthető volt tehát, hogy a misztikum felé amúgy is hajló nép kezdett ezekhez járni, akik a gyógyszereket is maguk diszpenzálták s így elvonták a betegek egy részét a gyógyszertáraktól. ”59 A megsemmisítőnek ható ítéletet ugyanez a könyv néhány oldallal később a következőképpen mondja ki - egy egyébként valóban komoly és alapos történelmi műhez képest szokatlanul kemény hangnemben: „A hasonszenvészet kétes értékét legjobban bizonyítja az, hogy egy-két fantaszta orvostól eltekintve, tanítók, lelkészek voltak a homeopátia apostolai és pld. a legnagyobb hasonszenvű lángésznek Almássy Pált tartották, aki tulajdonképpen színműíró volt. ”60 Nem célja és feladata e tanulmánynak értékelni az előbbi sorokat, idézésükkel csak érzékeltetni kívántuk a szakmai közvélemény általánosnak tekinthető megnyilvánulásával a homeopátia hanyatlási időszakában az e gyógymódról élő képet. (Hasonló attitűddel találkozhatunk a már idézett, Jósa Andrásról 1934-ben megjelent könyvben61 is, amely a homeopátiát retrográd, korszerűtlen jelenségként mutatja be.) Annyit azonban mindenképpen rögzítenünk kell a tényszerűség és a tanulmány elején már megemlített Almási Balogh Pál védelmében, hogy ő az orvosi oklevelét nem csak megszerezte, hanem folyamatosan bővítette is tudását és aktívan részt vett a szakmai közéletben.62 Mindemellett polihisztorként többek között nyelvészkedett, barlangászott és amire imént idézett kritikusa utal, színmüveket is írt - ám fő tevékenysége az orvoslás maradt. Annyit tehát röviden megállapíthatunk, hogy a Baradlai - Bársony szerzőpáros kissé elvetette a sulykot, amikor Almásit egyszerű, dilettáns színműíróként kívánta beállítani. Hogy árnyaljuk a képet, szükségesnek tartjuk ismét idézni Fialovszky Bélát, a Hangya Központ főorvosát, aki az imént hivatkozott könyvvel szinte egy időben, 1933-ban nem félt szakmabeliként ismeretterjesztő művet írni a »színműíró« homeopata Almási Baloghról és az előbbinél tárgyilagosabb képet festeni a hasonszenvészetről a következőképpen: „A homeo- pathiát ma már nálunk kevéssé ismerik. Legjobban eredeti hazájában, Németországban van elterjedve, hol éppen a közelmúltban, 1928-ban a berlini egyetem tanszéket állított fel számára. Abban az időben azonban, mikor Balogh Pál dr. élt, Európa csaknem minden államában ismerték és alkalmazták és mai tudásunk alapján ítélve is meg, sok tekintetben üdvös volt az emberiségre és egyáltalán nem csodálkozunk rajta, hogy európai hírű orvosok is akadtak követői között. ”63 Végképp messzire vezetne egy olyan jellegű elemzés, amely e három szerző motivációit tárná fel a korszellemet meghatározó német orientáció szemszögéből annak ismeretében, hogy a hitleri Németországban reneszánszát élte a homeopátia.64 Másként fogalmazva: érdemes lenne megvizsgálni, hogy Fialovszkyt politikailag befolyásolta-e távolságtartóbb megfogalmazásakor az általa is említett tény, hogy Németországban akkoriban is elterjedt gyógymód volt a homeopátia. 59 Baradlai J.- Bársony E.: A magyarországi gyógyszerészet története az ősidőktől a mai napig. II. kötet. Magyar- országi Gyógyszerész-Egyesület, 1930.102. “ i. m. 169-170. 61 Jósa J. 141. 62 vö. Fialovszky B. és más életrajzok 63 Fialovszky B. 7. 64 Kóczián M. - Kölnéi L. 101.
