Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
A FISCHER JAKAB EMLÉKÜLÉS ANYAGA - Baran Brigitta: Fischer Jakab igazságügyi pszichiátriai publikációs tevékenysége 1885-1920
A Fischer Jakab emlékülés anyaga 139 tette, hogy - akárcsak napjainkban - ennek ellenére a bíróság által feltett kérdés a legtöbb esetben a beszámíthatóságra vonatkozik. Mivel az egészséges és a kóros határa a pszichiátria terén élesen nehezen különíthető el, vagyis véleménye szerint az „ép elme és beszámítható állapot” nem azonos, csak rokon fogalmak, ezért megjelent a „csökkent beszámíthatóság” fogalma is az igazságügyi pszichiátriai szakértői véleményekben. A „részegségben, azaz acut alcohol intoxicatio által létrejött elmezavarban véghezvitt cselekedetek” példáján keresztül leszögezte, hogy a szakértő orvos feladata csak „annak megállapítása, vájjon valaki a tett elkövetése alkalmával tényleg az alkoholmérgezés oly fokán állott-e, mely az elmeműködések zavarával járt”. Annak eldöntése pedig, hogy az „alcohol befolyása alatt véghezvitt cselekedetek” hogyan minősüljenek a bűnösség beszámításában már meghaladja az orvos szakértő kompetenciáját, ez nem orvosi, hanem tisztán jogi kérdés, így eldöntése a bíróság hatásköre és feladata. Megemlítette a korabeli európai jogi szabályozásban és gyakorlatban mutatkozó nagyfokú eltéréseket és kritikát fogalmazott meg az akkori hazai gyakorlattal kapcsolatban. Míg „Angolországban pl. az alcohol aegise alatt véghezvitt cselekedetek súlyosabban esnek beszámítás alá mint a többiek, másutt megrögzött alcoholisták részére asylumot állítottak fel” (pl. Romániában és Finnországban), addig hazánkban, ahol a súlyos részegség nem ritka jelenség, a btk.76.§-a alapján ezek az elkövetők felmentettek. A magyarországihoz hasonló jogi szabályozás volt érvényben Németországban, Dániában, Belgiumban, Svédországban, Bulgáriában és Franciaországban is. 1916. márciusában visszatért az ittasság mint büntetőjogi felelősséget csökkentő tényező kérdéséhez az ,yilkohol okozta elmezavarok a törvényszék előtt” című cikkében. Ezt azzal indokolta, hogy ,yt háborús események óta megszaporodott a törvényszék előtt azoknak az eseteknek a száma is, melyben a bűncselekmények indítóokául az alkoholnak túlságos élvezetét kell keresni. ” Egy szomorú családi eseménysort elindító eset (alkoholhatás alatt elkövetett súlyos testi sértést követően a család széthullott, a 13 éves lány delirium tremens miatt szorult pszichiátriai kezelésre) kapcsán ismét megfogalmazta a Btk.76.§-ával szembeni kritikáját. Akkoriban nem volt „beszámítható” a cselekmény annak, „aki azt öntudtalan állapotban követte el, vagy akinek elmetehetsége meg volt zavarva és emiatt akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt.” Leszögezte, hogy ezekben az esetekben az igazságügyi pszichiáter orvosszakértő feladata annak eldöntése, hogy az „illetőnél az alkoholmérgezés olyan foka” állt-e fenn, „mely az agy működését annyira zavarta, hogy cselekedetét kellően megfontolni képes nem volt.” Ennek megállapításához bizonytalan tanúvallomásokra kénytelen hagyatkozni, melyek a cselekmény körülményeiről, a vádlott cselekmény alatti és utáni viselkedéséről számolnak be. A ”normál ittasság” (szokványos lefolyású alkoholmérgezés) mellett a ”pathologikus ittasság” (súlyos öntudatzavarral járó alkoholmérgezés) fogalmát használja a büntethetőséget befolyásoló mértékű agyi működészavart okozó alkoholmérgezési típusra. 1889. szeptemberétől az Elmezavar fellépése a bűncselekmény elkövetése után címmel mint a „lipótmezei országos tébolyda volt másodorvosa” mutat be 3 részletben 3 igazságügyi pszichiátriai esetet. Bolyó Károly volt ezeknek a Közegészségügyi Tanácshoz felülvéleményezésre küldött eseteknek az előadója. Tőle kapta meg Fischer Jakab ezeket kifejezetten közlés céljára. Két, gyilkosságot követően a fogházban induló, a téboly tüneteit mutató esetet ismertetett, melyekben az endogén elmebetegség vagy pszichogén pszichózis, illetve szimuláció tisztázása jelentett kihívást az igazságügyi pszichiáter szakértők számára. A harmadik
