Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
TANULMÁNYOK - Botlik Richárd—Nemes István—Tolvaj Balázs: Kétségeink II. (Jagelló) Lajos cseh- és magyar király (1506-1526) holttestének azonosításával kapcsolatban
12 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) majd váltságdíj kifizetése után szabadult Jan Prileski belső kamarást, és az étekfogó Jan Macziejowski-t, akik ezután visszatértek Máriához Pozsonyba.45 II. Lajos orvosairól egyáltalán nincs tudomásunk, hol tartózkodtak a sorsdöntő hónapokban, csak nevüket ismerjük: a vezető orvos, Medicus Archiater, Georgius Wirth ugyan 1524-ben elhalálozott, a két másik - Ritius Jeromos és Móta Jakab mesterek — 1526-ban feltehetően a királyi udvar szolgálatában álltak. II. Lajos sebésze {chirurgus) Szilveszter mester volt 1525-ben,46 a Gergely nevű borbély-sebésznek pedig állandó lakása volt a felhévízi királyi fürdőben!47 48 Gergelyen kívül még János és Menyhért nevű borbélyokat is említi Fógel József.™ Az olasz Manardus doktor, aki a szem- és bőrbetegségek kezelésének specialistája volt, a fogak és a száj tisztításával is foglalkozott, 1513-1519 között működött II. Ulászló és II. Lajos udvarában.49 Szálkái László váci püspöknek fog- és szempanaszai miatt levélben (epistola) adott orvosi tanácsot 1514- ben, Piotr Tomicki krakkói püspököt pedig 20 éven keresztül kezelte vagy irányította gyógyítását. Herczeg Árpád azonban - monográfiájában - nem tett utalást II. Lajos fogazatára, vagy más fejlődési rendellenességére.50 Mikor az agnoszkálók a baleset helyszínére értek, Czettritz rögtön felismerte azt a helyet, de Sárfly kétszer is mocsarat említett, nem pedig patakot. Ezért kétségeink támadnak, hogy mégsem patakba fulladt a király, hanem esetleg vizes árterületről lehetett szó. A forrásaink ellentmondanak a tekintetben, hogy II. Lajos milyen közegben fulladt meg. Itt ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet Szülejmán naplójának egyik bejegyzésére, amelyben az állt, hogy Mohács közelében járva, 1526. szeptember 3-án a fenséges padisah átkelt egy tavon, amelynek vízmagassága a ló faráig ért.51 Az áradások, és a Duna szabályozatlanságának ténye miatt Mohács környéke akkoriban rendkívül ingoványos, ártéri terület volt, melyet régi, használaton kívüli halastavak is tarkítottak. A kora őszi szárazság miatt visszahúzódó víz miatt kerülhettek felszínre a király és az őt kísérők holttestei, lovai, fegyverei. Azt azonban kizártnak tartjuk, hogy a Sárfly jelentésében említett valódi mocsárral lenne dolgunk, amelybe Czettritz Ulrich a győri udvarbíró leírása szerint ki-beugrált, mivel a mocsár tulajdonsága, hogy a nálánál fajsúlyosabb tárgyakat elnyeli. Kérdésesnek tartjuk a megáradt patakot is, amelyről Czettritz és több forrás is egyöntetűen nyilatkozott, mivel a Sárffy-levélben leírt helyszín még csak nem is emlékeztet patakra, továbbá az esőzések okozta áradás miatt a holttestek a patakból egyszerűen belesodródtak volna a Dunába. A Sárfly-jelentés egyik neuralgikus pontja a következő mondatrész: „[...] végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s ez alatt — mintegy isteni útmutatásra — a királyi felség elhan- tolt holttestét találtuk meg."52 Czettritz Ulrich királyi kamarás több holttestet is megtalált a kérdéses helyszínen, mielőtt a II. Lajosnak tulajdonított hullát felfedezték. A győri udvarbíró leírása szerint „Czettritz azt hitte, hogy a királyi felség holtteste is ott van," ahol utoljára látta Lajost elmerülni, s ahol megtalálta a király kísérőit, valamint a király fegyvereit is. A 45 B. Szabó (2006) 151. 46 Magyary-Kossa (1929) III. kötet 147. 47 Uo. III. kötet 148. 48 Fógel (1917) 80. és 122. 49 Huszár György: A magyar fogászat története. Bp., Országos Orvostörténeti Könyvtár, 1965. 19-20. 50 Herczeg Árpád: Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és müvei. Bp., 1929. passim 51 Mohács emlékezete (1979) 305. 52 AT. VIII., 227. Vö. Bartoniek (1926) 145-146.
